Celeb

Megfertőzte magát Charlie Sheen vérével a kuruzsló

Bors

Létrehozva: 2016.02.02.

Mint sokan, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, a HIV-fertőzött Charlie Sheen is alávetette magát egy kísérleti gyógymódnak. A módszer kitalálója Samir Chachoua, aki Bill Maher tévéműsorában azt állította, hogy kikúrálta a színészt, de nemcsak őt, hanem egész országokat is a HIV- és AIDS-fertőzöttségből.

Chachoua mindezt állítólag kecsketejjel érte el, méghozzá kizárólag ízületi gyulladásban szenvedő állatokét használva. Szerinte az ilyen tejben lévő CAEV-vírus megsemmisíti a HIV-vírust, és egy életre megvédi tőle azokat, akik rendszeresen isszák. Több részletet azonban nem árult el a gyógymódjáról, és a természettudományos hátteréről sem. Azt viszont bejelentette, hogy még 2006-ban a Comore-szigetekről neki köszönhetően tűnt el a HIV-vírus.

Az orvos annyira biztos a módszerében, hogy magába fecskendezte Charlie Sheen fertőzött vérét. Az ötvenéves Golden Globe-díjas színész erős gyógyszereket kezdett el szedni a négy évvel ezelőtti, vészjósló diagnózis után, de korábban azt is elmondta, hogy egy időre megszakította a kezelést egy kísérleti fázisban lévő vakcina kedvéért. Januárban azonban a Dr. Oz című tévé­-show-ban a színész azt mondta, hogy a korábbiakhoz képest megemelkedett vérében a HIV-vírus szintje. Chachoua erre a felvetésre úgy reagált, hogy az még az ő kezelése előtt volt, és Sheen az első ember a történelemben, akinek szervezetéből teljesen eltűnt a HIV-vírus.

– Amíg a hihetetlenül erős gyógyszereket szedte, nem tudott megszabadulni a kórokozótól. De amint áttért az én gyógymódomra, már nem lehetett kimutatni szervezetében a vírust – állította Chachoua a Bill Maher show-ban.

A műsorban ekkor bejátszottak egy rövid felvételt, amelyen Charlie Sheen arra panaszkodik, hogy a vírusellenes gyógyszereknek borzasztó mellékhatásai vannak: rendszeresen migrénes fejfájás gyötri, ráadásul néha a nadrágjába piszkít.

– Mindezek a panaszok azonnal köddé váltak, amint elkezdte az én kúrámat – vágta rá azonnal az orvos.
Sheen a Dr. Oz című show-ban beszélt egy kísérleti gyógymódról, amelynek kipróbálásával szerinte az életét kockáztatja.

– Körülbelül egy hete nem szedem a gyógyszereimet. Jól vagyok. Hogy az életemet kockáztatom? És akkor mi van? Már akkor halott voltam, amikor megszülettem. Nem gondolom, hogy ez orosz rulett lenne. Persze, nem javaslom senkinek, hogy kövesse a példámat. Kísérleti tengerimalac vagyok – mondta Sheen. Sokáig volt negatív a leletem, de egyszer csak felmentek a számok. Azon csodálkozom, hogy egyáltalán még életben vagyok – tette hozzá.

Chachouának egyébként az Egyesült Államokban nincs orvosi engedélye, vagyis hivatalosan nem végezhetne gyógyító tevékenységet, módszereit Sheen kezelőorvosa, doktor Huzinga, és a televíziós doktor, Oz is elítéli.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494710
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494710
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók