Celeb

Még vitáznak Aleskáék, kivel aludjon Lana

kbv

Létrehozva: 2016.02.20.

Aleskánál és párjánál, Attilánál nem zökkenőmentes a fészekrakás.

– Két hete kezdtük a költözést, de még nem vagyunk kész. Attila most oda pakol a szekrényben, ahol helyet tudtam neki szorí­­tani – mesélte a volt felnőttfil­mes színésznő. – Attila és én is sokat éltünk egyedül, és vannak kialakult szokásaink. Ő például akkor pakolna el maga után, amikor úgy gondolja, én pedig szeretem ezeket a dolgokat egy­ből megcsinálni – folytatta Aleska.

– Aleska meg sokszor rám szól, de azt is meg kellett beszélnünk, hogy ezt ne tegye, mert nem szeretem – vette át a szót Attila. – Én ritkábban szólok bármiért is, Emese pedig listáz, hogy mit nem csinálok jól. Azért kezd kialakulni közöttünk az egyensúly – magyarázta Attila, aki azt is elárulta, mivel Aleska lakásába költöztek össze, kicsit még „idegenben” érzi magát.

– Felforgatni sem akartam az életét egyből, de vendég sem szeretnék ott lenni – mondta a személyi edzőként dolgozó férfi. Aleska kiskutyája, Lana ügyében is egyezségre kell jutniuk. Az eb, míg gazdija egyedül élt, bent aludt vele az ágyban, de Attila kérte, ez ne legyen így. Most már viszont ő az, aki Lanát az ágyba csábítja lefekvéskor.

– Attilával alszik, de amikor elszunyókál, átcsenem magamhoz – mondta Aleska. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700710
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700710
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel