Még nem tudják, miért került kórházba Orbán József

Még nem tudják, miért került kórházba Orbán József

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 17. 11:00
Aggódnak barátai, de már rajongói is Orbán József miatt. A 100 Folk Celsius 74 éves zenészéről egy olyan kép került ki az internetre, melyen vénakanül van a karján.
H. G.

Az egyik képet ő tette fel a Facebookra, a fotók mindegyikén barátaival látható. Többek között Rába Tímeával és Bálint Antóniával is készült közös kép. A felvételt, melyen kanülje van, egyik rajongója juttatta el lapunkhoz. Aggodalomra az ad okot, hogy nem lehet elérni, a szívével pedig már két komoly orvosi beavatkozáson túlesett.

Orbán József legutóbb májusban került kórházba, akkor erős nyomást érzett a mellkasában, ezért orvoshoz ment, aki azonnal kórházba utalta. Szívkatéterezést hajtottak végre rajta, de utána gyorsan helyrejött.

Gyerekeknek énekel

Itthon főleg gyerekeknek szóló dalokkal vált ismertté és népszerűvé a 100 Folk Celsius. Legismertebb feldolgozásuk, a Paff, a bűvös sárkány. Ez a dal és az utána született gyermeklemezek hozták meg az igazi áttörést a zenekarnak.

– Iszonyatosan megijedtem, de a klinikán megismertek, szeretettel vettek körül, és ez már fél gyógyulás – mondta akkor a zenész az egyik interjújában. Az elővigyázatosság az ő esetében nagyon is indokolt, hiszen néhány éve négy és fél órás szívfőütőér-operáción esett át. Feltételezni lehet, hogy most megint a gyógyulására koncentrál, mert nem veszi fel a telefont. Annak idején állítólag még barátnőjének sem engedte, hogy meglátogassa a kórházban. Mivel mi sem tudtuk elérni, zenésztársaitól próbáltunk érdeklődni felőle. Már csak azért is, mert Kóbor Jánostól a múlt héten megtudtuk, a 100 Folk Celsius nagy dobásra készül. Az Omega 55 éves jubileumi koncertjén, de­cember 28-án az Arénában Omega-dalokat játszanak countrystílusban, utána turnéra is indulnak a legendás zenekarral. A Bors épp egy közös próbán, megbeszélésen érte utol az együttes gitáros énekesét, aki szűkszavúan válaszolt a kérdésünkre.

– Józsi sokat pihen, ezért nem lehet utolérni. Még nem tudják, mi a gond, kivizsgálják – mondta lapunknak Orbán József zenésztársa, a 100 Folk Celsius gitárosa, Littvay Imre. Mivel közös projekten dolgoznak, és turnéra is mennek, a Bors megkereste az Omega együttes frontemberét, Kóbor Jánost is. Azt kérdeztük tőle, nem nyugtalan-e Orbán Józsi betegeskedése miatt.

– Nincs ok az aggodalomra, biztos vagyok benne, hogy rendben lesz vele minden a koncertre, és utána még turnéra is tudunk menni – mondta a Borsnak bizakodva az Omega frontembere.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.