Celeb

Még mindig tininek nézik Iszak Esztit

N. G.

Létrehozva: 2016.12.07.

<p>Iszak Eszti folyamatosan pörög, tele van energiával, és a sok munka ellenére is mindig vidám, nyoma sincs rajta a fáradtságnak. </p>

Forrás: DFP

– Nagyon nagy a pörgés, de azt mondom, hogy szerencsére. Szinte 24 órában dolgozom mindennap, amit viszont imádok, szeretem, ha zajlik az élet. Ez motivál, az pörget fel, ha van mit csinálni. Nemsokára pedig úgyis jön a karácsony, amikor lesz időm a pihenésre, lazításra is – mondta lelkesen a szőke műsorvezető, akinek fiatalos arca, alacsony termete és törékeny alakja miatt rendszeresen magyarázkod­­nia kell.

– Sokszor előfordul, hogy sokkal fiatalabbnak néznek, de azért szerintem ebben lehet némi udvariaskodás is. Épp a napokban volt egy táncpróbám, ahol azt gondolták rólam, hogy még jócskán húsz alatt vagyok – igaz, smink nélkül mentem oda is, a kis kantáros nadrágomban, hátizsákkal, és gondolom, ez is közrejátszik, hiszen a hétköznapokban nem vagyok az a magassarkús, kosztümös nő – nevetett a 29 éves Eszti, aki azért amellett, hogy szerencsésnek tartja magát, amiért jó géneket örökölt, igyekszik odafigyelni magára.

– Biztos vagyok abban, hogy ha valaki belül fiatalon, energikusan tartja magát és a normális határokon belül megőrzi a gyermeki énjét, akkor az a külsejére is hatással van. Sok gyümölcsöt, zöldséget eszem, rá-adásul az utóbbi egy évben teljesen rákattantam az avokádóra is. Há­zias lány vagyok, sok időt töltök a konyhában, imádok sütni-főzni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak