Celeb

Még mindig nincs meg Gábor Zsazsa végső nyughelye

Bors

Létrehozva: 2017.07.17.

Miközben a végrendelet körül is komoly bonyodalmak vannak - hiszen Gábor Zsazsa hiába írta azt meg, Frederic von Anhalt jelenleg nem találja - addig egy másik, sokak számára fájó pont sincs tisztázva: hol is helyezik végső nyugalomra a decemberben elhunyt dívát. Hiába tartottak ugyanis egy szertartást Los Angelesben, a férj január elején elárulta: a hamvakat tartalmazó urnát azt követően hazavitte magával - és azóta is ott tartja.

Gábor Marci, a színésznő hazai leszármazottja arról számolt be a Blikknek: Anhalt még semmit nem szólt neik arról, hová is temetné özvegyét, így ők is csak találgatni tudnak. "Anhalt kezében van a döntés, hová temeti Zsazsát. Egyelőre nem keresett bennünket ez ügyben."

Marci azt is megjegyezte, kicsi az esélye, hogy egy végrendelet szőrén-szálán eltűnjön - mint azt a herceg állította: "nem tartjuk valószerűnek a végrendeletről megjelent híreket. Már csak azért sem, mert azt a helyi törvényszéken is regisztrálni kell, ott is van egy másolat róla."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139654_auto_resized.jpg
origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713469511
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713469511
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713469511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713469511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók