Meg is bénulhatott volna a színpadon a Nemzeti színésze

Fehér Tibor porckorongsérve kizáródott, mentő jött érte. Még mindig a betegágyat nyomja.
Fehér Tibor porckorongsérve kizáródott, mentő jött érte. Még mindig a betegágyat nyomja.

A társulat kedd este éppen a Szentivánéji álom című darabot játszotta, amikor megtörtént a baj. Fehér Tibor Lysander szerepében lépett színre, falakon ugrált, a levegőben lógva biciklizett Tompos Kátyával, de mégsem az akrobata mutatványok közben sérült meg. Ez volt a szerencséje...ha, ugyanis egy ugrás közben záródik ki az évek óta problémás porckorongsérve, abból nagyon komoly baj lehetett volna, mert az akár bénulást is okozhat.

– Lehajolt egy bőröndért, ekkor érezte, hogy valami nem stimmel – mesélte a Borsnak a teátrum sajtóreferense, Bánfalvi Laura. – Hiába próbálták a színfalak mögött enyhíteni a fájdalmát, sajnos olyan rossz állapotba került, hogy képtelen volt folytatni az előadást. A vezetőség gyors döntést hozott, jobb híján le kellett engedni a függönyt.

Fehér Tibor jelenleg is kórházban van, és infúziós kezeléseket kap. A színésznek – akit a teátrum egyik legtehetségesebb fiatal művészének tartanak – a lehetőségekhez képest gyorsan kell gyógyulnia, hiszen két főszerep vár rá. A Bors elérte telefonon.

– Köszönöm, hogy ilyen sokan aggódnak értem, jólesik a figyelem, szerencsére már jobban vagyok, az élet megy tovább – nyilatkozta kórházi ágyáról a Borsnak. – Színész vagyok, ez a hivatásom, és ez néha veszélyes helyzetekbe sodorja az embert, ahol bizony még egy kellemetlen baleset is megtörténhet. De teszem tovább a dolgomat, mielőbb szeretnék újra dolgozni és közben majd kezelésekre járok. Próbálom a Csongor és Tündét Vidnyánszky Attilával, amelynek márciusban lesz a bemutatója, majd a Szentivánéji álom rendezőjével, David Doiashvilivel dolgozom újra, májustól én leszek Cyrano a Nemzeti Színházban – mondta a színész, akit a Duna TV-n futó Csak színház és más semmi című sorozatban is láthatunk, ahol a női szívek hódítójaként tűnik fel.

Ezt jó tudni, ha munkahelyi

1. Minden munkahelyen kötelező elsősegélynyújtó felszerelést tartani és néhány kiképezett kollégát kijelölni arra, hogy az orvos érkezéséig ellássák a balesetet szenvedettet.
2. Ki kell vizsgálni a baleset körülményeit, és arról jegyzőkönyvet kell felvenni.
3. A balesetet követő 15 na-pon belül be kell jelenteni a kárigényt a munkáltatónak.
4. A baleset után a munkavállaló rendszerint betegállományba kerül, és ebben az esetben a magasabb táppénz jár.
5. Az TB-ellátások szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a munkavállaló vétkes volt-e a balesetben.