Celeb

Németh Kristóf elolvad a kisfiától

Bors

Létrehozva: 2019.12.21.

Kipihentnek tűnik Németh Kristóf, ami egy hónapos kisfia mellett igen meglepő.

– Már rég elsajátítottam azt a képességet, hogy kihasználjak harminc, hatvan perceket alvásra, ha annyi adódik. Ez onnan datálódik, amikor Lócival ketten maradtunk tíz évvel ezelőtt – meséli a színházigazgató.

– Most lényegesen egyszerűbb a helyzet: megszületett Levente, és mi felvettük a ritmust. A vagány feleségem csodálatos anyuka, huszonnégy órás szolgálatban, le a kalappal. Leventével minden tankönyv szerint működik, eszik, alszik, gyarapodik. Tündérien mosolyog ránk, és mi meghatva figyeljük őt. Igyekszünk jól kezelni, hogy a kiskamasz Lóci ne érezze úgy, hogy elveszíti az apukáját, mert a figyelem az öccsére koncentrálódik. Éreznie kell, hogy ezután is ugyanúgy a szemem fénye. Több közös programot szervezünk, nagyokat sétálunk a városban, megmutatom neki, hová kötnek emlékek. Időnkét együtt csináljuk a YouTube csatornám. Két pasi bandázik, beszélünk csajokról, bulizásról. Tenyerén hordoz az Isten. Akármekkora sorsfordító nehézséget gördített elém az élet, mindig jó felé sikerült elmozdulni.

Kristóf játszik a saját színházában, a Fórumban, emellett egy zseniális figurát, Subicz Jánost alakítja a Drága örökösökben.

– Nem kellet megküzdenem azzal, hogy más sorozatban is szerepeltem, azonnal elfogadtak. Egyszer egy kávézóban beszélgettem egy polgármesterrel, amikor járókelők odaköszöntek, hogy üdvözöljük polgármester úr. Kiderült, nem őt, hanem engem, vagyis Subicz polgármestert üdvözölték. Január elején indul a harmadik évad, amiben kiteljesedik a karakterem. Valentin napon lesz a Love.hu című darabunk bemutatója a Hatszín Teátrumban, Lengyel Feri lesz a főszereplője. Így már naponta kétszer, a forgatáson és a színházban is találkozunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713436810
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713436810
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713436810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713436810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar