Máthé Erzsi: Betegen már nem mutatkozom - interjú

Sokáig egyeztettük ezt az interjút. Az utóbbi hetekben azért nem jött össze, mert epehólyag-gyulladása volt. Jobban érzi már magát?

Folyamatosan fáj a gerincem, a hallásom sem a régi, de ez a koromból adódik. Az epehólyag-gyulladásból szerencsére kijöttem. Ám folyamatosan érzem, ahogy romlik az egészségem, ma már ezzel a járókerettel járok, de én így már nem akarok megjelenni sehol. Ezért is vonultam vissza a nyilvánosságtól. Mit lehet csinálni, ha az ember egyszer tönkremegy? Kilencven elmúltam, szép időt éltem meg.

Mi a hosszú élet titka?

Hinni kell és végig optimistának maradni. Meg kell élni minden szépet, ami adatott nekünk. Nem szabad unatkozni, sem elkeseredni. Örülök az életnek. Imádok élni! Nem szeretnék elmenni erről a Földről, néha ugyan nehéz, de én jól érzem magam. 

Hogyan lett önből színésznő?

Véletlenül kerültem a szakmába. Polgári iskolát végeztem 1945-ben. Bekerültem egy gyárba a háború után, mint gép- és gyorsírónő. Az utca egyik felében oroszok, a másikban pedig német katonák voltak. Izgalmas volt, de félelmetes is, főleg amikor be kellett menni a pincébe a bombázás elől. Szóval titkárnő lettem, de rosszul ment, mert nem tudtam gyorsírni. Aztán egy nap a gyárban összeállítottak egy műsort, egy monológgal léptem fel. A gyár igazgatója javasolta, hogy menjek színésznőnek. Így kerültem a színházhoz. A Színművészetire ugyan nem vettek fel, de az Országos Színész Egyesületnél végeztem. Ez után kerültem be a Vígszínházba, az államosítás után pedig Pécsre. Aztán pedig a Nemzeti Színházba, majd a Katona Józsefbe. 65 évig voltam színpadon. Hat éve hagytam abba a pályafutásomat. 

Miért várt 84 éves koráig?

Nekem a színház volt a családom. Egy személyben a gyermekem, a férjem, a mindenem, és a végsőkig ragaszkodtam hozzá. Senki nem figyelmeztetett, hogy eljárt felettem az idő. Egyre több fiatal lett a Katonában, és a kortársaim már el­mentek. Én pedig ottmaradtam egyedül. Egyszer egy beszélgetés során elhangzott az a mondat: „Erzsi, abba kéne hagynod!” Azóta nem is voltam színpadon. 

Hogy telik mostanában egy napja?

Érdekesen. Tegnap például pedikűr-manikűrben voltam. Nagyszerű program. Utána hazajöttünk, és ebédeltünk Annuskával a segítőmmel, aztán olvastam, zenét hallgattam és kicsit tévéztem is. Nem unatkozom, mert minden érdekel, ami körülöttem van. Minden éjjel várom a reggelt.

Annus mióta van önnel?

Pár éve. Ő a segítőm, mindennap eljön hozzám, este pedig hazamegy a családjához. Szörnyű lenne nélküle. Egyedül már nem nagyon tudok mit csinálni. De nincs is ezzel semmi baj.

Mi a véleménye a színházak körül kialakult zaklatási botrányokról?

Ha valami történik, annak akkor kell hangot adni, nem pedig húsz év távlatából. Elindult ez az egész Amerikából, és itt valaki kitalálta, hogy jó lenne Magyarországon is beszélni erről. Úgy látom, sokan azért szólaltak meg, mert annak idején nem értettek egyet valamiben a rendezővel, és most próbálják ráhúzni a vizes lepedőt. A végén pedig rengeteg ember elveszíti az állását.

Mit gondol a mostani fia­talokról?

A színházban dolgozó mai fiatalok nagyon tehetségesek. Sokkal határozottabbak, mint mi annak idején. Én túl szerény voltam, a maiak öntu­datosak.

És akiket a tévében lát?

Hát, nem tudom, mit mondjak róluk. Nem tudom őket nézni. Nem rabolhatják az időmet. Nem tetszik, amit csinálnak.