Celeb

Másodszor is apa lesz Szulejmán

Bors

Létrehozva: 2018.01.21.

Erősen megviselte Halit Ergenç és Bergüzar Korel házasságát a sok munka és a forgatások miatt külön töltött idő. Sőt még az a hír is szárnyra kapott, hogy mindketten félreléptek.

A közelmúltban azonban – bár korábban soha nem reagáltak gyermekáldással kapcsolatos kérdésekre – Bergüzar arról nyilatkozott, lassítani szeretne a munkatempón, hogy több időt tölthessen a családjával. Ez önmagában talán még nem utalna a baba érkezésére, de a rajongóknak feltűnt, hogy a Szulejmánt játszó Ergençnél tizenhárom évvel fiatalabb szépség az utóbbi időben bő felsőket hord, ráadásul az újságíróknak a korábban említett ominózus interjújában meglehetősen sejtelmesen nyilatkozott.

"Ha Allah megadja nekünk, akkor vállalunk második gyermeket. Nagyon szeretnénk, Ali is vágyik rá. Igaz, nagy lesz köztük a korkülönbség, de hiszünk benne, hogy így is jó testvérek lesznek" – mondta Bergüzar, aki úgy hozta fel a korkülönbséget, mintha egyértelmű lenne, hogy az hét esztendő lesz, ugyanis ennyi idős most a fiuk, Ali.

A két sztár egyébként most ugyanabban a sorozatban, a Te vagy a hazám-ban játszik, tehát miután a Szulejmán sok időt elvett tőlük, most gyakorlatilag össze vannak zárva nap mint nap. S miután egy közös sorozatnak, a Seherezádénak köszönhetik szerelmüket, valamint 2009-es házasságukat, elképzelhető, hogy második gyermeküket szintén egy közös munka gyümölcseként köszönthetik majd.

                                              

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...