Másfél óra alatt lesz balfék Stohl András

Másfél óra alatt lesz balfék Stohl András

szerep
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 20. 04:00
Még idén képernyőre kerül a TV2 új, saját gyártású heti fikciós sorozata. Az Egyszer volt Budán Bödör Gáspárban új oldaláról ismerhetik meg a nézők Stohl Andrást.
Bors

A Stohl András, Stefanovics Angéla és Szirtes Ági főszereplésével készülő produkció azt mutatja be, hogy a Dinnyeberekből származó, állatokat tartó, szántó-vetô Bödör család hogyan boldogul Budapesten, úgy, hogy előtte még a falu határát sem hagyta el. A Bors pedig arra volt kíváncsi, hogy a Mintaapák után miért ezúttal is Stohl Andrást választották a sorozat főszereplőjének.

– András nagyon sokoldalú színész, aki képes az eredeti személyiségétől teljesen eltérő karakter hiteles megformálására. Fontos szempont volt az is, hogy nagyon tetszett neki a szerep, örült a stábnak, ezért lelkesen vágott bele a közös munkába – tudta meg lapunk Kirády Attilától, a TV2 kreatív igagzatójától, aki szerint a sorozat bővelkedni fog a humorban, és a mellékszereplők között is számos nagy meglepetéssel találkozhatunk.

Stohl András maszkja minden forgatáskor másfél óráig készül, szinte felismerhetetlen lesz majd a képernyőn.

– Ez szándékos, így próbáljuk elrajzolni a figurát, és egyébként András nagyon élvezte, hogy külsőleg is „új szerepbe” bújhat – mondja a szakember lapunknak, hozzátéve, Stohlon már az eddigi felvételeken is jól látszik, hogy nagyon profin hozza a szerethető, a pesti környezetben néha csetlő-botló, máskor a legnehezebb helyzetet is józan paraszti ésszel megoldó Bödör Gáspár szerepét. A tősgyökeres pesti Stohl András jutalomjátékként tekint új szerepére.

– Radnai Márk rendező azt mondta, Bödör Gáspár a dinnyeberki Escobar, olyan ember, aki azt hiszi, ő tojta a passzátszelet, pedig nagyon nem. Igazi, szerethető balfék. Nekem színészként nagyon nagy lehetőség, hogy nem a Stohl András-arccal kell játszanom. Ez mindig óriási művészszabadságot jelent – nyilatkozta a Tényeknek a színész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.