Celeb

Másfél éve vizsgálja az adóhivatal Hajdú Péter cégét

kbv

Létrehozva: 2017.06.24.

További érdekes részletek derültek ki a Frizbi Entertainment Kft. ellen folyó nyomozásról: a TV2-ben már korábban is tudhattak a folyó ügyről, amiről a hatóság egyébként nem ad tájékoztatást.

Forrás: Zsolnai Péter

Hiába volt egymilliárd feletti, illetve közel kétmilliárdos nettó árbevétele Hajdú Péter műsorgyártó cégének 2014–15-ben, a showman a vállalkozásával – mérlege adatai szerint – valójában alig kereshetett pénzt – tudta meg a Bors. A Frizbi Entertainment Kft. adózott eredménye ugyanis még a tizennyolcmillió forintot sem érte el egy-egy esztendő során. A hivatalos mérleg­adatokat azután néztük meg, hogy pénteken elsőként megírtuk, Hajdú cége után a TV2-nél kutakodott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A nyilvános mérlegszámok­­ból az látszik, hogy míg 2014-ben 1 milliárd 6 millió forintos nettó árbevétel után 17 millió 932 ezer forint maradt adózás után, addig 2015-ben 1,8 milliárdos nettó bevételből sem sokkal több, mindössze 17 millió 957 millió forint. A két évben a költségek 800-900 millió forintot tesznek ki. Ez azt jelenti, hogy Hajdú cége nagyon kis, a mérlegadatok szerint csupán egyszázalékos haszonnal dolgozott, nagyon nagy költségek mellett.  

A NAV munkatársai a na­pokban a TV2 Róna utcai székházába látogattak el bejelentés nélkül, hogy átnézzék a szerződéseket. Ez az akció egyébként csak a jéghegy csúcsa lehet, információink szerint a vizsgálat ugyanis már máfél éve tart, ám csak most érkezett el abba a szakaszba, hogy az adószakértők azokat a cégeket is felkeresik információgyűjtés miatt, amelyekkel a Frizbi Entertainment a vizsgált két évben üzleti kapcsolatban volt. Mint megírtuk, Hajdú éppen ezekben az években gyártotta a legtöbb műsort a TV2-nek: az Aktív, a Frizbi, az Összezárva Friderikusszal és a csatorna szépségverseny-produkciói is az ő vállalkozása által készültek el. A cé­get Hajdú egyébként tavaly év végén adta el méghozzá úgy, hogy egy év alatt a cég adósságait a nyolcadára csökkentette, a vállalkozás saját tőkéjét a 2015-ös 75 millióról közel félmilliárdosra gyarapította. 

A felső tízezer életét éli

Hajdú Péter ugyan különösebben nem kérkedett soha vagyoni helyzetével, de nem is csinált titkot belőle, hogy a felső tízezer életét éli. Egy Pest környéki településen, hatalmas házban él, ami több százmillió forintot ér, s ugyanitt van irodája és étterme is. A Balatonon nyaralót és egy különleges elektromos jachtot tart fenn. Gyakran utazik: télen síel, nyáron pedig valamilyen egzotikus tengerparti országot keres fel.

A NAV egyébként semmilyen tájékoztatást nem ad az ügyben. Ez olyankor lehetséges, ha nemcsak a sajtót, hanem magát az érintettet sem kívánják tájékoztatni az ügy menetéről, és sokszor magáról a vizsgálat tényéről sem. Ez így lehet most is, úgy tudjuk ugyanis, hogy Hajdúnak tegnap, cikkünk megjelenéséig fogalma sem volt arról, hogy a hatóság megjelenik a TV2-nél. Egyébként a fent írt másfél év alatt Hajdú céghálóját, szerződéseit, anyagi gyarapodását deríthették fel.

Kerestük pénteken is Hajdú Pétert, de ahogyan korábban, úgy most is elérhetetlennek bizonyult.

Hajdú: minden rendben lesz

Noha lapunk nem tudta elérni, de a Blikknek elmondta, mit szól a NAV-razziához.

Azt mondta: nincs rejtegetni­valója, ez teljesen normális, az adóhatóságnak az a dolga, hogy megvizsgálja a cégek működését. Hozzátette: szerinte mindent rendben találnak majd. 

Beszélt arról is, hogy a vizsgált céget fél évvel ezelőtt eladta.

– Eleinte megtartottam a cég felét, mert be akartam szállni a külföldi műsorok gyártásába, de ősztől rengeteg munkám lett az ATV-nél, így inkább túladtam a részemen – magyarázta Hajdú.

– Mindig minden cégem rendben van, bármilyen papírt kérhetnek, én bemutatom, á-tól cettig átvizsgálhatnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713270911
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133131_auto_resized.jpg
life.hu

Keanu Reeves teljesen új külsőt villantott: a színész meglepő frizurával jelent meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134674_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elkapták a rendőrök a betörőket, akik az Andrássy úti luxusüzletből raboltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713270911
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi