Celeb

Mary Zsuzsi búcsúlevele végezhetett Klapkával?

Bors

Létrehozva: 2017.01.05.

Különösen kegyetlen tud lenni az élet.

Most már nem sok kétség maradt, Klapka György életének egyik utolsó interjúját a Story magazinnak adta, ahol arról számolt be, megtalálta volt felesége, Mary Zsuzsi búcsúlevelét. Méghozzá az énekesnő tragikus halálának ötödik évfordulója, vagyis karácsony előtt pár nappal. A levél nyilván fájó sebeet tépett fel, már csak azért is, mert a levél által csak még zavarosabb lett halálának mikéntje és valódi oka. Azt ugyanis még mindig nem lehet tudni, hogy az asszony öngyilkos akart lenni, vagy csak megint rá akart ijeszteni a szeretteire egy újabb öngyilkossági kísérlettel.

A búcsúlevél egyébként úgy került elő, hogy Klapka fel akarta újítani azt a 120 négyzetméteres lakást, ahol Zsuzsi élt élete végén, Klapka birtokán. A lakás lányuké, Sandyé lett volna. Az ingatlanból sok értékes régi tárgy, asztalka, komód került Klapka arany- és régiségüzletébe, az egyik becsűs találta meg egy fiókban a búcsúlevelet. Klapka megkönnyezte a sorokat, pedig nem tartotta magát kifejezetten szentimentális típusnak, volt felesége sírjához sem járt ki.

Klapka egyébként nem hozta nyilvánosságra a levél teljes tartalmát, azt még a család sem ismeri egészében. „Köszönöm neked, hogy csodás gyerekeink lehettek. Te vagy az egyetlen, akit igazán szerettem, aki a maga módján megbecsült és sosem hagyott el. A lelkemben hozzád vagyok és leszek mindig hűséges" – csupán ennyit olvasott fel Klapka az újságírónak. Azt mondta, gyerekeikkel azért nem akarja megosztani a teljes levelet, mert nem akart nekik fájdalmat okozni.

Hogy mi áll a levélben, az Klapka szerdai halálával valószínűleg örökre titok marad. De az biztos, és ezt az üzletember sem tagadta a lapnak, hogy Mary Zsuzsi képtelen volt feldolgozni mellőzöttségét, és azt, hogy idős korában már nem ragyoghatott dívaként.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók