Celeb

Martint meggyötörte a hegyimentés

Bors

Létrehozva: 2016.06.12.

Nem kell szomszédba mennie egy kis bátorságért Martin Grubernek. A Hegyimentők című német sorozat vezető hegyimentőjét, Andreas Mar­thalert megformáló színész a valóságban is tökös fickó. Imádta a négy évadot megélt sorozat forgatását, amelyben erősen feszegette saját állóképességének határait. A meredek sziklákon végrehajtott bravúros mutatványok, a hegymászás, a manőverezés helikopterrel, na és az élethű, vérző sebek látványa  jobban próbára tette, mint azt kezdetben gondolta.

– Azt hittem, kiváló kondícióban vagyok, de miután órákig lógtam egy sziklafalon, nemhogy az adott feladatot nem tudtam végrehajtani, hanem annak is örültem, hogy egyáltalán levegőt kapok. Csak az vigasztalt, hogy az elején mindannyian bénák voltunk – emlékezett a színész. – Természetesen segítségünkre voltak kaszkadőrök és profi hegymászók, de amit tudtunk, magunk csináltunk. Nekem valóságos önismereti tréning volt a forgatás.

Más filmek felvételén is előfordult, hogy Martin testét kék-zöld foltok tarkították, de ez szinte fel sem tűnt neki, természetesnek tartotta, hogy a munka hevében itt-ott megüti magát. A Hegyimentők esetében azonban más volt a helyzet.

– A hegymászás olyan izmokat mozgat meg, amelyekről azt sem tudjuk, hogy léteznek. Ráadásul a hegymászás idegőrlő türelemjáték, egy elkapkodott mozdulat az életünkbe kerülhet. Nagy hasznát vettem annak, hogy a lányom neveléséhez is komoly türelem kell: az ember apaként is pengeélen táncol, egy rossz döntés mindent elronthat – mondta Martin. – Biztos vagyok benne, hogy a valóságban is fogok emberéletet menteni, és akkor azt mondom, minden kínzó forgatási pillanat megérte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635612
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók