Celeb

Marsi Anikó Palik Lászlóról: Nyárig eldől, hogy bírjuk egymás nélkül

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.04.27.

<p>Megtörte a csendet, hét év után az első interjút a Borsnak adta Marsi Anikó. A <em>Tények</em>ben május 2-án debütáló műsorvezető elmesélte a többi között, hogy a családjuk hogyan döntött a visszatérésről.</p>

Forrás: Kecskeméti Zoltán

– Meglepő, hogy nem az RTL-nél tér vissza a képernyőre. Tőlük nem kapott ajánlatot?
– Nem.
– Vágyott már haza, vágyott televíziós munkára?
– Igen! Bármennyire is szeretem a családom, és bármennyire is csodásnak tartom az életünket, hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem volt bennem hiányérzet. Nekem ez a tanult mesterségem, amit mindig is imádtam és imádok ma is.
– Itthon az emberek úgy hiszik, hogy kint mesés életük van, és nem értik, hogy ezt miért adja fel. Valóban ilyen csodás életet élnek?
– Nekem van egy férjem, akivel 13 éve a legnagyobb harmóniában, szeretetben és szerelemben élek. Van két fiunk, akik az életünk értelmét adják! Szóval áldottnak és szerencsésnek érzem magam. Ma, ebben a pillanatban kimondhatom, teljes az életem, hisz’ visszakaptam a hivatásomat is, és nem kellett elvesztenem semmit, mert az előbb említett három férfi sziklaként áll mögöttem.

– Annyira jó ajánlatot kapott, hogy érdemes volt felforgatni érte a családjuk életét?
– Nem forgattam fel a családi életünket! Hoztunk egy közös, családi döntést! Hosszas beszélgetések után, mi négyen, egységesen igennel szavaztunk a megtisztelő felkérésre. Ez egy közös döntés, aminek minden következményét közösen vállaltuk és viseljük. Az ajánlat pedig kivételes volt, hisz’ felkértek a TV2 Tények című műsorának a vezetésére. Már maga az, hogy rám gondoltak, retten­tően jól esett!
– A családja végleg hazatér? Mi lesz a gyerekekkel – ők hol fognak élni, tanulni?
– A családom most nem jön haza. Én fogok ingázni a következő két hónapban, aztán jön a nyári szünet, amikor úgyis mindig itthon voltunk, és ez most sem lesz másként. Utána meg majd meglátjuk. Ma egyszerűen nem tudjuk még ennél pontosabban megmondani, hogy melyikünk hogy bírja a távollétet. Úgy döntöttünk, hogy ezen a hídon majd akkor megyünk át, amikor odaérünk.
– Igaz, hogy a férje is kapott itthoni ajánlatot?
– Nem.
– Hogyan készül a híradós premierre? Izgul? Külön gyakorol a stúdióban? Most újra kell tanulnia mindent?
– Hát hogyne izgulnék! Egyébként is én amolyan izgulós fajta vagyok. (Mosolyog.) Gönczi Gábor kollégámmal együtt folyamatosan gyakorlunk, ismerkedünk a technikával, munkatársakkal. Hála istennek jó néhány régi kollégámmal találkoztam már az első nap, és ez nagyon családiassá tette ezeket a pillanatokat. Az igazat megvallva pedig olyan szeretettel fogadott mindenki, hogy ezért meg nem tudok elég hálás lenni! A tenni és nyerni akarás légköre fogadott, ami azonnal beszippantott. Minden érzetem azt súgja ma, hogy egy ilyen csapattal csak valami nagyot és jót lehet alkotni! Én erre szerződtem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130809_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713283218
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713283218
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/kl5M2TtcSFPpJW5WuNUwjdhsqnlTvWNB93cz24MNh3U/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JlNDlmYTVhMDU1ZDQ4NDk5ZTY1YTA1YzNhNTBjZGVj.jpg
Zsákbamacska

"Rengeteget nevettünk..." - Marics Petiről vallott Stana Alexandra

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból