Celeb

Marilyn Monroe fellibbenő szoknyája miatt vált el

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2019.01.31.

A legendás szoknyalibbentést több mint ezren nézték végig élőben a forgatás közben. Monroe arra járó férje is szemtanúja volt a jelenetnek, utána óriási patáliát csapott.

Forrás: Northfoto

Lerántották a leplet a legendás szexikon, Marilyn Monroe fellibbenő szoknyájának rejtélyéről! A híres jelenet, amikor a díva, a metró szellőzőrácsán igyekszik a helyén tartani ruhájának szoknyáját.

Az ikonikussá vált jelenet az 1955-ben bemutatott, Hétévi vágyakozás című vígjátékból való, melynek Monroe mellett főszereplője volt még Tom Ewell, Evelyn Keyes és Robert Strauss is. 

Bár a jelenetet pontosan eltervezték, a film készítői álmukban sem remélték, hogy így beírja magát a filmtörténelembe.

A képkockák egy New York-i utcán készültek, órákig csak ezzel a jelenettel foglalkoztak, legalább tizennégyszer vették újra, száz fotós dolgozott egyszerre, s csaknem kétezer fős kíváncsi tömeg férkőzött a forgatási helyszínre bámészkodni.

Az egyik fényképész, George Zimbel később elárulta: a tömeg teljesen megvadult, már Monroe látványától is, s teljesen odavoltak, mikor a szexikon megvillantotta formás combjait. Egy valaki azonban mégis elégedetlen volt: a baseballcsillag, Joe DiMaggio, aki Monroe férje volt akkoriban. A férfi váratlanul érkezett a helyszínre, s óriási patáliát csapott, majd látványosan dühöngve távozott a barátaival.

– Hirtelen megváltozott az egész hangulat, a stáb és mindenki más is érezte ezt – jellemezték akkor a New York Postban, ahol arról is beszámoltak, hogy aznap este Marilyn és Joe borzalmasan összevesztek, a szócsata tettlegességig is fajult. A színésznőre másnap jó adag smink került, hogy eltüntessék a horzsolásokat. 

Bár korábban is voltak problémáik, a szoknyás fiaskó volt az utolsó csepp a pohárban, alig néhány héttel a forgatást követően, alig néhány hónappal az esküvőjük után, a sztárpár bejelentette a válását. 

Örökké tart a Monroe-kultusz

A világon a mai napig az egyik legnépszerűbb amerikai színész, fotómodell, énekesnő 1927. június 1-jén született Los Angelesben, gyermekkorát nevelőszülőknél és árvaházban töltötte.

Az 1950-es évek legismertebb szexszimbóluma lett. Színésznőként legtöbbször a butácska szőke nő karaktert hozta. A filmjeiből több mint 200 millió dollár, azaz mostani árfolyamon több mint 55 milliárd forint bevétel származott. Tizenhat évesen ment először férjhez, James Dougherty rendőrtiszthez, majd a baseballsztár Joe DiMaggio felesége lett, később Arthur Miller íróhoz ment hozzá. Egész életében gyógyszerfüggő volt, 1962-ben, 36 éves korában túladagolásban halt meg.

Botrányos élete ellenére a popkultúra egyik legmeghatározóbb alakja lett, a mai napig ikonként kezelik.

A buta kis ruhácska

A legendás fehér ruhát William Travilla divattervező álmodta meg, s készítette el. Célja az volt, hogy olyan ruhát alkosson, ami tökéletesen passzol Marilyn Monroe egyéniségéhez: édes, ártatlan, mégis sugárzik belőle a szexualitás. Travilla egyszerűen csak „buta kis ruhácskaként” emlegette a darabot. Bár a ruha a felvételeken fehérnek látszik, valójában elefántcsontszínű.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt