Maradj talpon! halál: ügyészhez fordult az áldozat párja

Mindenkinek írt, mindennek próbált utánajárni, hiába. Sándor a mai napig úgy érzi, szerelme emberi mulasztás miatt halt meg a Maradj talpon! felvételén.
Mindenkinek írt, mindennek próbált utánajárni, hiába. Sándor a mai napig úgy érzi, szerelme emberi mulasztás miatt halt meg a Maradj talpon! felvételén.

Legutóbb a legfőbb ügyésznél tett panaszt Boda Sándor – a férfi annak a harminckét éves Kingának volt az élettársa, aki 2015. őszén hunt el a Maradj talpon! felvételén. Az ifjú hölgy cukorbeteg volt, de aznap elfelejtette beadni magának az inzulinját. Sándor azóta is minden követ megmozgat, hogy bebizonyítsa, szerelme ma is élhetne.

– Megszereztem az úgynevezett mentési hangfelvételt, számomra abból derült ki, hogy a címet is alig tudták elmondani. Sőt Kingát is magára hagyták, és nyugodtan cseverésztek – kezdte Sándor a Borsnak. – Megtaláltam az egészségügyi ügyeletet szolgáltató cég telephelyét is, de a mentési dokumentumokat hiába kértem, azt mondták, a mentőszolgálathoz forduljak. Ott meg azt állították, ők nem kapták meg.

Sándor azt mondja, időközben a közönségszervező cég két kulcsfigurája is felmondott, a biztonságiak, még a ruhatárosok is eltûntek azóta.

Kinga cukorbeteg volt. Sándor kihallgattatná az eset tanúit

– Érthetetlen számomra, hogy a rendőrség miért nem hallgatta ki őket. Negyed 2-kor mentünk oda az ápolóhoz a szünetben, 20-as cukorszintet mért. Harmincöt perccel később a rögzített beszélgetésen már 39-es cukorszintről tájékoztatják a mentőket. Mitől szaladhatott a duplájára alig fél óra alatt? És miért nem értesítették a mentőket azonnal, miért csak 35 perccel később? – tette fel a kérdéseit a férfi, aki szerelme boncolási jegyzőkönyvét is megszerezte.

– Az igazságügyi bonctani intézetben azt mondták, nem nyilatkozhatnak arról, miért nem készült toxikológiai vizsgálat. Beszéltem egy főorvossal, aki azt mondta, hogy a 20-as cukorszint és az, hogy Kinga reggel nem adta be az inzulint, nem vezethetett volna szerinte agyvizenyőhöz. Ahhoz kellett valamilyen anyag, ami kiváltja ezt – magyarázta Sándor, aki írt a mentőszolgálatnak, az emberi erőforrások minisztériumának, az országos tisztifőorvosnak, a rendőrségnek, az ügyészségnek, de mindenhonnan csak azt a választ kapta, nem történt mulasztás, vagy nem illetékesek az ügyben.

Sándor és Kinga két éve még közös életüket tervezték

Ezt a Borsnak is megerősítette a mentőszolgálat. „Az Országos Mentőszolgálat a tragikus esetet követően ellenőrizte a mentőellátással kapcsolatos tevékenységét. A vizsgálat során beigazolódott, hogy a teljes mentőellátás a szakmai szabályoknak megfelelően zajlott” – írta Győrfi Pál, szóvivő.

Boda Sándor szerelmével, Kingával tervezte, hogy Finnországba költözik, a tragédia után egyedül ment el a fájdalmai elől az országból. Látszólag azonban soha nem adja fel, míg meg nem tudja, miért kellett meghalnia a szerelmének.