Malacokat nyaraltattak Zsurzs Katiék

– Élvezkedünk benne! – foglalta össze Zsurzs Kati az RTL Klub sorozatának forgatását, ahol különös ruhákat hord, verekszik, gulyásfőzőversenyen indul, és sertéseket terelget. Legutóbb, az egyik jelenetben Tóth Enikő kolléganőjével tépték meg egymást, de olyan viccesen, hogy mindenki dőlt a nevetéstől.

– Mindig nagyon örülünk, ha ilyesmi történik velünk, ha rajtunk van a hangsúly. Enikő is és én is nagyon szeretjük az ilyen helyzeteket. Várjuk a pillanatot, amikor kiteljesedhetünk – mondta nevetve Kati. – Valamennyire imitáltuk, de azért muszáj volt csapkodni. Cicaharc volt, nem komoly. Igyekszünk oda csapni, ahol nem fáj. 

A most hétvégén képernyőre kerülő részben lesz gulyásfő­zőverseny is, ahol az asszonyok újból jelentős szerepet játszanak.

– Az a rész is isteni. Nagyon vicces, imádtuk. Ott az asszonyok mindent bedobnak – árulta el, majd elmondta, hogy a való életben is jó háziasszony. – Szeretek főzni. Négy unokám van, ha időm engedi, náluk főzök és kicsit lecsippentek magamnak belőle. Ha otthon főzök, átviszem nekik. Vannak különböző edényeim erre, mert az elég nagy mennyiség. Így szoktam meg, szerencsére szeretik a főztömet. Csodálatos dolog az unokázás. De nem tudok eleget velük lenni, mert tengernyi munkám van. Vagy dolgozom vagy ott va­gyok, engem máshol nem is kell keresni.

Azt sem rejti véka alá, hogy rengeteget röhögnek a forga­tások alatt. Eleinte nemcsak a poénokon, hanem egymás kinézetén is.

– Az sem kutya, ahogy mi ott kinézünk. Lassan szoktuk meg egymás fizimiskáját – utalt arra kacagva, hogy nejlonotthonkás, fejkendős falusi asszonyoknak vannak maszkírozva. – Néha rámeredünk egymásra: úristen, mit műveltünk magunkkal!? Szeretem A mi kis falunk humorát. Mit tagadjuk, ilyenek va­gyunk. Ez a falu isteni hely, álomszép. Nagyon kedvesek a helyiek, örülnek, ha statisztálhatnak, régi ismerősként üdvözöljük őket.

A forgatás alatt Kati azt a jelenetet tartotta a legkülö­nösebbnek, amikor malacokat etetett.

– Nagyon sajnáltam a kis süldőket. Kint kellett etetnem az udvaron, de alig lehetett őket kikergetni az ólból. Őrületes visítás volt, úgy kellett a malackákat kidobni az ólból az udvarra. Kiderült, hogy soha nem jöhetnek ki. Mondta a gazda: bent élnek, míg le nem vágják őket. Azt hittem, ott ájulok el. Nem tudtam, hogy ezt így szokták. Ilyenről, mi városi „parasztok” nem tu­dunk. Pedig annyira boldogok voltak kint. Az egyik befeküdt az itatóba, ott hempergett. Édes volt. Ezt a kis „nyaralást” a stábnak köszönhették.