Celeb

Maksa Zoltán hitelcsapda miatt lakik a szüleivel

O. Zs.

Létrehozva: 2018.04.20.

Új párja és édesanyja megfér a közös konyhában.

Forrás: Bors

A hazai standuposaink történeteit hallgatva sokan gondolhatják, hogy a humor nagyágyúinak az élete nem nagyon szól másról, csak az állandó vicceskedésről, és még jól meg is fizetik érte őket.

A kabaré műfaj doyenjének számító Maksa Zoltán az egyik élő példája és megmondhatója, hogy egyáltalán nem ennyire mókás a helyzet. Egy humoristának nemcsak előadásról előadásra nehéz vadonatúj poénokat találnia, hanem az életformáját toleráló kitartó hű társat is.

– Nagyon kevés nő tudja elviselni végtelen toleranciával a mi pályánkat, mivel mi fordítva élünk. Hétvégén dolgozunk, hétköznap meg rohangálunk, szerződünk, anyagot adunk le, adminisztratív ügyeket intézzük. Nagyon sok kolléga így van ezzel egyébként – vágott a téma közepébe Maksa Zoltán, aki – ahogy ő fogalmaz – két különböző feleséget fogyasztott el eddig.

– Érdekes módon mindkettőjükkel nyolc évig tartott a kapcsolatom. Az egyik az civil volt, végtelenül tolerált mindent egy ideig, de aztán elfáradt, mert nem nagyon voltam otthon. A másik hölgy szakmabeli volt, ott pedig a gyereknevelés egyeztetésében adódtak problémák – mesélte a humorista.

– A második válásom után ideiglenes kényszermegoldásként a nyugdíjas szüleim hozzám költöztek. Eladták a saját házukat, hogy segítsenek rajtam egy svájci frank alapú hitel törlesztésében. Édesanyám remek szakácsnő, újra elkészítette nekem gyermekkorom kedvenc eledeleit.

Közben lassan egy éve van egy élettársam. Ami bizonyos helyzetekben nem egyszerű, két nő, egy konyha például maga a halál. Szerencsére nálunk azért ez rendben és békében működött, édesanyám és a párom is nagyon toleráns – engedett kis betekintést a családi titkokba Maksa, hozzátéve, hogy ennek ellenére úgy érzi, így teljes az élete.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...