Celeb

Majkát faragnak Kelemen Lacikából

D. Á.

Létrehozva: 2016.10.22.

A Star Academy versenyzője, Kelemen Laci munkát kap a TV2-től. Kiderült ugyanis, hogy az éneklés mellett prózában is szórakoztató figura.

Ilyen még nem volt! Versenyzőből műsorvezetőt farag a TV2. Kelemen Laci utólag költözött be az akadémiára, s emiatt eleinte nem volt a vetélytársak kedvence, de kihasznált minden adandó alkalmat arra, hogy bizonyítson.

Bizonyított is: az énekespalántára nemcsak azért figyelt fel a csatorna, mert jó a hangja, hanem mert megnyerő a dumája, és nincs lámpaláza a kamerák előtt. Lacit kinézete alapján Majkához hasonlították, a poénkodásból pedig munka lett. Ördög Nóra a versenyző születésnapján közölte, hogy óriási lehetőséget kap a TV2-től.

– Laci, ha esetleg ki kell költöznöd az akadémiáról, akkor is velünk maradsz. Nem tudom, mit kívántál, de ha esetleg azt kí­vántad volna, hogy Majka ba­bérjaira törve mű­sorvezetőként is láthassunk téged a képernyőn, akkor ez az álmod máris teljesül, mert a TV2-csoport számít rád egy új műsorában. Úgyhogy Laci számára elindul majd valami, ez egészen biztos! – jelentette be váratlanul Nóra, akinek szavait Laci alig merte elhinni. 

A csatorna egy hónappal ezelőtt dobta mély vízbe a huszonöt éves, fehérgyarmati srácot, amikor Majka kihagyott egy szombati adást, mert Zoránnal adott közös koncertet. A vezetőség ekkor próbálta ki, hogy Laci miként találja fel magát műsorvezetőként. Úgy fest, jól teljesített.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók