Celeb

Majka már bánja a szakítást Curtis-szel?

Bors

Létrehozva: 2018.09.23.

A szombati napon az egykori sikerpáros mindkét tagja nyilatkozott a jövőről, míg Curtis a Sláger Partyn vett részt, és bejelentette, hogy a jövőben szorosabb együttműködésre készül Emilióval, akivel közösen készítik el a következő lemezét, Majka pedig a Budapest Park szezonzáró buliján lépett fel.

Curtis a parti után kedvenc bokszolójának, Anthony Joshuának a sikeréért szurkolt, nem hiába, a brit simán legyőzte az orosz Alekszander Povetkint:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

👊🏼💪🏽👑 @anthony_joshua @underarmourhungary

curtis4ker (@curtis4ker) által megosztott bejegyzés,

A páros a szegedi, viharos szakítás óta érthetően nem beszél csak a színpadról, illetve a lapok hasábjain üzent egymásnak, így történt ez szombaton is. Majka nagyszabású koncertet adott, amely nem szűkölködött a különböző showelemekben és sztárfellépőkben, Kollányi Zsuzsi, Király Viktor, Papp Szabi, Pápai Joci és Horváth Tomi is színpadra lépett Majkával.

A 24.hu beszámolója azt is megemlíti, hogy Majka a színpadon ismét beszélt Curtisről, megemlítve, hogy a kialakult botrány elbizonytalanította abban, hogy jó döntést hozott-e akkor, amikor kiadta egykori zenésztársa útját. Ugyanakkor kijelentette, hogy egykori társa bármit mondjon, ő és a zenekar továbbra is szeretettel gondol rá, nyilván utalva arra, hogy Curtis a napokban kijelentette, hogy sosem fog megbocsátani Majkának.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Majka és a Ők♥️

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134809_auto_resized.jpg
origo.hu

Salma Hayek nem áll le a hatalmas mellei mutogatásával - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713280811
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132906_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő lehet Magyarország legidősebb embere – nem akárki köszöntette fel a születésnapján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135242_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Brüsszeli öngól! Nem tudom helyeselni, hogy félbeszakították Brüsszelben Orbán Viktorék rendezvényét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713280811
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132712_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Vadmacska és hiúz pózolt a bükki kameracsapdák előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ADIHOGUZru60pm6e5EcVTUus7VMLV63xKN2dJr9-kZU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4N2NkY2M0ODAxMjQ4OWY5ZGVmMTRhNTRiOTI1YzIz.jpg
Csajbuli

Lékai-Kiss Ramóna mindent hátrahagyva utazott el az országból

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gFMkNxLZ8mp7ZXxrkAMmHVK6DSu5bgyr2zLnOrEa_us/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ0ZTZmOGIwODUxNDRlYzg5ZjVlYTgwMWQ1ZDhiZDRj.jpg
Időcsapda

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban