Celeb

Mahó Andrea: A zebrán gázolták halálra az unokabátyám

Sz. B., F. Zs.

Létrehozva: 2016.06.04.

<p>A tragédia egy zebrán történt, ahol az 52 éves gyalogosnak elsőbbsége volt. A színésznő mély gyászában is csak arra tud gondolni, hogy egy közlekedési lámpával sokak életét lehetne megmenteni. </p>

Ferenc 52 éves volt, tele életerővel és tervekkel. Rendes, dolgos ember, aki május 31-én a munkából fáradtan hazafelé menet – bár sietett a családjához – nem szegett meg semmilyen közlekedési szabályt. Noha rö­videbb lett volna az út, ha csak úgy átszalad az egyik oldalról a másikra, inkább elment a gyalogátkelőig. Körülnézett, és amikor úgy látta, messze vannak még a közeledő autók, elindult.

A semmiből jött az a zöldes színű személyautó, amelyik eltalálta. A csattanás olyan erővel dobta a levegőbe, hogy több, mint tíz métert repült - amikor földet ért, valószínűleg már nem élt. Bár nagyon gyorsan kiértek a helyszínre a mentők, nem tudtak segíteni rajta. Ott, a vizes aszfalton ért véget az élete. 

Manapság már fel sem kapjuk a fejünket egy halálos gázolásról szóló hírre, bele sem gondolunk, hogy az áldozat valakinek a fia volt, az édesapja vagy a testvére. Ferenc is egy szerető család tagja, történetesen Mahó Andrea, a Madách Színház művészének unokabátyja volt. A színésznő a Facebook-oldalán osztotta meg az ismerőseivel a szörnyű hírt: „…halálra gázolták az unokatestvéremet a zebrán. Va­jon miért nincs egy négysávos úton közlekedési lámpa? Hány embernek kell még meghalni? Nyugodj békében, örökké emlékezni fogok rád!” 

– Feri az édesapám testvérének a fia, első unokatestvérem – mondja megtörten a Borsnak Mahó Andrea színésznő, aki ne­hezen tud múltidőben beszélni a szeretett rokonról. – Gyerekkorunkban nagyon sok időt töltöttünk együtt, sokszor vigyázott rám és a nővéremre, ő volt az idősebb nagyfiú, akire rá mertek bízni a szüleink. Az utóbbi időben ritkábban találkoztunk, elsodort egymástól az élet, de iszonyato­san megrázott a halálhíre. Most már nem lesz ilyen többé… – csuklik el Andrea hangja. – Nem látja többé a gyereke, a felesége és az édesanyja. Feri meghalt és ami a legfájóbb az egészben, hogy teljesen értelmetlenül – szedi össze magát a színésznő, majd indulatosan folytatja:

– Azért tárom a nyilvánosság elé ezt a fájdalmas helyzetet, mert szeretném elérni, hogy azon a négysávos úton legyen végre közlekedési lámpa! Ha lesz, akkor talán másnak már nem kell ott meghalnia. És ha lett volna, az unokabátyám ma is élne.

Rettegő iskolások

A csepeliek jól ismerik a Weiss Manfréd úti gyalogátkelőt, egymás között csak halálzónának nevezik. 

– A Kossuth Lajos Szakközépiskola ott van a közelben, a diákok számára az lenne a legrövidebb, ha az említett gyalogátkelőn mennének át, de nem mernek – mondja egy neve elhallgatását kérő helyi lakos. – Inkább továbbmennek egy megállót a HÉV-vel.

Biciklis- és gyalogosgázolás is volt már ezen a zebrán, mert hiába van 50-es lassítótábla, a gépjárművezetők többsége le sem veszi a lábát a gázról. 

Mit tesz a hivatal?

Hétfő reggel javaslatot terjesztek a testület elé. Indítványozom, hogy telepítsenek közlekedési lámpát ehhez a gyalogátkelőhöz, ami valóban nagyon veszélyes – mondta Borka-Szász Tamás, a DK csepeli képviselő-testületének tagja, miután értesült a tragédiáról, és hozzátette: valójában Budapest főpolgármestere dönt, Csepel csak javaslatot tehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt