Celeb

Magyarországra jön az amerikai Hofi

Bors

Létrehozva: 2016.08.21.

Úgy néz ki, mint egy TÜZÉP-telep irodistája, egy helyben áll a színpadon és sűrűn káromkodik, mégis annyiért kelnek el előadásaira a jegyek, mint Rihanna koncertjére. Louis CK napjaink legmenőbb humoristája.

Forrás: AFP

Magyarországra érkezik a legfelkapottabb amerikai humorista, Louis CK, akit a magyar nézők a Comedy Central Louie című sorozatából ismerhetnek. Augusztus 27-én először lép fel Magyarországon, pedig magyar származású, ha itt élne, Székely Lajosnak hívnák. Apai nagyapja hagyta itt az országot, Mexikóban letelepedve szeretett bele Louis spanyol-indián nagymamájába.

Édesapja így Mexikóban született, édesanyja pedig ír származású amerikai. A stand-up műfaj élő klasszikusa egy szót sem beszél magyarul, így budapesti fellépésén is angolul szórja majd a poénokat. Nevét nem nagyképűségből változtatta CK-re (kiejtése angolul nagyjából megegyezik az eredetivel): egyszerűen elege lett abból, hogy senki sem tudja helyesen kiejteni a vezetéknevét. Székely elvált, korosodó kétgyermekes apuka, jelenleg New Yorkban dolgozik. Egyszemélyes intézmény, ő Amerika Hofi Gé­zája.

Szarkasztikus humora senkit és semmit nem kímél, szövegeiben nincs tabu: mindent pellengérre állít, ami idegesíti. Ilyesmiből pedig elég sok van: a gyerekei, mániái, a többi ember, vagy éppen az öngyilkosság. Louis egyébként szabadszájúságával, kíméletlen szókimondásával nem egyszer verte ki a biztosítékot, a tengerentúlon most éppen az öngyilkos terrorista akciókról kifejtett gondolatai miatt kárhoztatják.

– Miért nem csinálják többen? – kérdezte a színpadon, majd utalva az iszlám fanatikusok merényleteire hozzátette:

– Itt volt egy férfi, aki azt mondta: nézzétek, 48 éves vagyok, leéltem az életem javát, nem nagy ügy – fogalmazott. Ritkán, de előfordul, hogy ő is elveszti a humorát, legutóbb Donald Trump amerikai elnökjelölt érte ezt el nála.

„Kérlek, álljatok le azzal, hogy Trumpra szavaztok! Egy ideig még vicces volt. De a fickó Hitler. Ezt úgy értem, hogy mi pedig a harmincas évek Németországa vagyunk. Szerintetek látták előre a szarságot? Hitler csak egy vicces és üdítő figura volt fura választékkal, aki a világon bármit mondhatott – fogalmazott nyílt levelében Louis.     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142861_auto_resized.jpg
origo.hu

Gyereket vár a Next Top Model Hungary szereplője - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók