Celeb

Magyar rajongójával dumcsizott Cameron Diaz

Fái

Létrehozva: 2016.04.24.

A pletykák ellenére boldog Cameron Diaz házassága, aki letette a cigit, és a féktelen tivornyák helyett inkább meditál. Könyvbemutatóján egy fiatal magyar nővel is beszélgetett Santa Monicán.

The Longevity book – szabadon fordítva: A hosszú élet titka lett Cameron Diaz új könyvének a címe, amelynek megjelenése kapcsán lehetett találkozni a színésznővel egy színházban Santa Monicán. Óriási volt az érdeklődés, a jegyek elővételben elkeltek, már csak azért is, mert a helyszínen lehetett dedikáltatni az életmódkönyvet. Különös szerencséje volt annak a magyar rajongónak, aki még hosszasan beszélgethetett is Cameronnal.

– Az csak az előadás után derült ki, hogy lehet a színésznővel együtt fotózkodni és pár szót beszélni, ami óriási jófejség volt tőle – meséli lelkesen Ábel Vera. – Borzasztóan közvetlen, laza, kedves és mosolygós volt. Semmi sztárallűr, gőgösség vagy arrogancia nem volt benne. Látszik, hogy tökéletesen jól érzi magát a bőrében. Boldog a házassága, amiről nem sokat beszélt ugyan, de kiemelte, ez mennyire fontos egy nő életében. Nagyon odafigyel magára, a testére, az egészségére, és nem érdekli, hogy már lassan 44 éves.

– Elmondta azt is, hogy a Charlie angyalai óta teljesen megváltozott az élete. Letette a cigarettát, és alkoholt se fogyaszt. A féktelen bulizások és hajnali tivornyák helyett szinte mindennap meditál, egészségesen táplálkozik és edz is. Bevallotta, hogy a meditálást eleinte nagyon nehezen tudta megtanulni, mert mindenfelé járt az agya. Aztán lenyugodott, összeszedte életének, lelkének széthullott darabjait, és egy új egésszé alkotta önmagát. Valahogy így fogalmazott.

A magyar résztvevő beszámolója szerint Cameron csinos és magas csaj, de nem gebe, mint amilyennek a régebbi filmjeiben tűnt. Elég natúr lány, csak a vörös rúzs az, ami feltűnővé tette. A beszélgetés végén a vendégek kérdéseire is válaszolt, amiket a nap folyamán e-mailben lehetett elküldeni. Nem álszenteskedett, nagyon vicces volt. Poénkodott a korával és a hollywoodi macákkal, már ami a színésznőket, a korukat, a plasztikázásokat és a félelmeiket illeti.

– A fotózás alatt gratuláltam neki a könyvéhez. Ő meg megköszönte, hogy elmentem az előadásra és megvettem a könyvét, amit természetesen dedikált is – mesélte a színésznő kedvességétől megilletődött Vera.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088432_auto_resized.png
origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089168_auto_resized.png
metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086826_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Drogos, be van állva, mint a gerely: egymást szidják a baloldali képviselők Ferencvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089729_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dibusz vagy Gulácsi? – „Hazudik, aki azt mondja, nem drukkol a másik hibájának”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617612
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”