Celeb

Magyar energiaital arca lesz Bruce Willis

L. B.

Létrehozva: 2018.03.01.

Forrás: Northfoto

Állítólag már készülnek a Bruce Wilisszel illusztrált plakátok és reklámfilmek is: a Napi.hu értesülése szerint a hollywoodi szupersztár lesz az észak-magyarországi központú energiaitalos cég, a Hell reklámarca.

„(...) Olyan globális kampányt tervezünk, amelynek az előkészületei jelenleg is folynak. Természetesen az aktivitásról és a kampányhoz kapcsolódó személyről/személyekről később pontos tájékoztatást fogunk adni” – válaszolta kitérőleg a portál megkeresésére a szikszói Hell Energy Magyarország Kft. pr-igaz­gatója.

Szakmai körökben elterjedt információkra hivatkozva a gazdasági portál azt is írta, hogy a filmcsillagot kétéves időtartamra köti megállapodás a céghez. Bruce Willis reklámarcát csaknem ötven országban láthatják majd a fogyasztók. Egy ilyen kaliberű sztárigazolás kétéves szerződése csupán egyetlen ország esetében is minimum egymillió euró (313,9 millió forint), ebben az esetben viszont jóval többről lehet szó.

A Bors is kereste a vállalkozást, de lapzártánkig nem érkezett reagálás.

Más magyar cég is reklámozta már magát világsztárral:

Tíz éve a Szentkirályi ásványvíznek sikerült leigazolnia a portugál futballklasszist, Louis Figót. Az aranylabdás focista már a megkeresés előtt is kóstolta a magyar vizet, így nem volt számára ismeretlen a termék.

A volt amerikai teniszező, André Agassi 2014 szeptemberében kötött szerződést Schobert Norbi cégével arról, hogy az Update nemzetközi reklámarca lesz. Állítólag félmilliárd forint ütötte a markát, de a partnerség 2015 novemberében megszakadt.

Larry Hagman, a Dallas Jockey Ewingja Friderikusz Sándor showműsorába érkezett 1993-ban. Ha már itt volt, összehoztak vele egy Mol-reklámforgatást is. Ebben kifejtette, hogy hazánkig kellett autóznia limuzinjával, hogy megfelelő minőségű olajat találjon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677012
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677012
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...