Celeb

Magyar barátját látja vendégül Schwarzenegger

G. Sz.

Létrehozva: 2018.12.20.

A Terminátor Budapesten kötött barátságot a magyar Ádámmal, és a kedvességet most egy álomnyaralással viszonozza.

Arnold Schwarzenegger négy hónapig élvezte a ma­gyarok vendégszeretetét, miközben a Terminátor hatodik részét forgatta, ám nem lehet azt mondani, hogy ne lenne hálás típus. Jelenleg ugyanis éppen Szedlacskó Ádámot látja vendégül Kaliforniában, a férfit, aki a forgatások alatt nemcsak edzőként segítette őt a Flex Gymben, de barátként is mellette állt a mindennapokban. Ádám párjával és gyermekével együtt az elmúlt hetekben életre szóló élményekben részesült.

– Olyan dolgok voltak már az első öt nap alatt is, hogy azt hittem, szívinfarktust kapok – meséli a Borsnak a napfényes nyugati partról a budapesti edzőterem-tulajdonos, aki maga sem hitte volna, hogy a korábbi fu­tó ismeretségből egy valódi barátságot köt a 71 esztendős legendával.

– Életem élményei ezek, de az még elképesztőbb, hogy ezt milyen szeretettel és odafigyeléssel kapom tőle. Arnold nagyszerű házigazda és barát, nagyon hálás vagyok neki. Büszkén mu­tatta meg az akkumulátorokkal foglalkozó céggel közös projektjében átalakított elektromos Hummerjét, de voltunk tankot vezetni is, ugyanis Arnoldnak van egy saját tankja is, amit az egyik hatalmas telkén mutatott meg. Ráadásul ez az a tank, amit katonaként vezetett, tehát érzelmileg is kötődik hozzá – mondta Ádám, aki Schwarzi engedélye nélkül semmilyen képet nem tölt fel a közösségi oldalára, mivel úgy érzi, tartozik ennyivel a barátjának.

– Egy valóra vált fantáziában érzem magam, voltunk Arnold karácsonyi buliján is, amit a házában tartott. Mondta nekem, hogy a barátság olyan, mint egy szerződés a cowboyok között, és ezt én nem is akarom megszegni, ha már ennyi élményt köszönhetek neki.    

Imádja a Hummereket

Arnold Schwarzenegger rajong az autókért, motorokért és mindenféle járgányokért, így nem meglepő, hogy a Hummer terepjáróból is számos megtalálható a gyűjteményében. Az akciósztár azonban a környezetvédelmet talán mindennél fontosabbnak tartja, így a Hummerből néhányat hidrogén-, illetve bioüzemanyag-meghajtásúvá alakított át.

A különleges terepjárói közül is kiemelkedik az a darab, amit a Kreisel Electric nevű, akkumulátorokkal foglalkozó céggel együttműködésben készítettek nagyjából két hónap alatt. Ez a Hummer H1 ugyanis teljesen elektromos meghajtású, benne egy 100 kWh-s akkumulátorral, a két tengelyt pedig egy 360 kW-os villanymotor hajtja meg. A terepjáró annak ellenére, hogy 3300 kilogrammot nyom, 490 lóerős, 120 km/órás sebességre képes, és egyetlen töltéssel nagyjából 300 kilométert tud megtenni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...