Celeb

Kistestvért akarnak Zénónak Mádai Viviék

K. K.

Létrehozva: 2019.10.02.

Mádai Vivien kisfia Zénó egyke akar maradni, legnagyobb félelme ugyanis, hogy ha már nem lesz egyke, többé nem játszanak vele annyit a szülei.

Forrás: DFP

Mádai Vivien és fogorvos férje, Szabó Zoltán kisfia, – a család szeme fénye – Zénó 2014. szeptember 15-én született meg. Rengeteg figyelmet követel a szüleitől, a Mokka műsorvezetője pedig igyekszik minden idejét vele tölteni.

A kisfiú pedig igencsak élvezi a kitüntetett figyelmet, az anyai törődést, ezért zokogva könyörög: ne legyen kistestvére! Noha általában egy gyermek azért szokott kampányolni, hogy mi­nél előbb legyen játszópajtása, szövetségese, akivel együtt rosszalkodhat, Zénó ellenkezőleg: azért drukkol, hogy egyke maradhasson.

– Egyelőre nincs napirenden a családbővítés, de ké­sőbb nagyon szeretnénk kistestvért Zénónak, habár ő hevesen kampányol ez ellen. Mindennap elmondja, hogy rá ne szabadítsunk egy gyereket, mert akkor nem fogunk vele foglalkozni és annyit legózni, birkózni, sé­tálni, fogócskázni, mint most. Nagyon ágál ez ellen, múltkor is sírva könyörgött, hogy ígérjem meg, soha nem lesz testvére. Most erre mit mondjak? Engem sem kérdeztek meg anno a szüleim, hogy szeretnék-e testvért, mégis hármat kaptam – meséli Vivien.

A legtöbb szülő nem szívesen vallja be, de a tévés őszintén beszél róla, hogy a gyereknevelés nemcsak önfeledt boldogság, hanem komoly energiát igénylő kötelezettség is, amelynek az első két évben csak komoly küzdelem árán tudott megfelelni.

– Nagyon kemény feladat szülőnek lenni. Kezdetben a hátam közepére sem kívántam az egészet, és nemegyszer voltam úgy, hogy százszor inkább forgatnék egész álló nap, mint hogy ezt még egyszer végigcsináljam. Tudom, súlyos szavak ezek egy anyától, de szerintem hazudik az a szülő, aki azt állítja, hogy még soha nem lett elege. Én mindig is nyíltan vállaltam az ezzel kapcsolatos véleményemet, és azt, hogy a családalapítás nem csak móka és kacagás, de tény, végül minden nehézségért kárpótol a gyerme­künk, és értelmet nyer az életünk – magyarázza a TV2 műsorvezetője, aki ma már nagyon figyel arra, hogy tudatosan legyen jelen kisfia életében.

– Talán mostanra, öt év alatt jutottam el odáig, hogy minőségi időt töltsek el Zénóval, mert hiába szeretjük a gyermekünket, hiába törődünk vele, és adunk meg neki minden tőlünk telhetőt, ha közben nem va­gyunk tudatosan jelen az életében – ismeri be az édesanya, akinek nem kis feladatot jelentett az sem, hogy egyensúlyt teremtsen a karrierje és a magánélete között.

– Talán ez az egyik legnehezebb az életemben, hogy kijelöljem a határokat, és ne vállaljam túl magam. Korábban még bele-beleestem ebbe a hibába, de ma már kifejezetten figyelek arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt, semmi ne terelje el a figyelmemet, és csak olyan dolgot vállaljak, ami az ő idejéből és a közösen eltöltött együttlétből nem vesz el. Elsősorban anyuka vagyok, és ez mindig így is marad.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506419
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók