Lukács Sándor olasz dívát dobott a feleségéért - interjú

Mit forgat?

A feltaláló, Béres József életé­ről szóló négyrészes tévéfilmet. Makai urat játszom, aki a család jó barátja, és a nehéz időkben biztatja, hogy ne adja fel. Sokszor elgáncsolták, hosszú, küzdelmes út volt, míg siker lett a Béres csepp.

Ragyogóan néz ki, tizenöt évet szemrebbenés nélkül letagadhat!

Jó genetika, és egészséges életmód. Tizenkét éve letettem az átkozott cigarettát, ez rengeteget jelent. Teniszezem lassan harminc éve, ha tehetem, egy héten háromszor. De ennek az ellenkezőjét is el tudom mondani. Pár éve Balatonfüreden jöttünk ki egy étteremből, és egy helyes pici lány autogramot kért tőlem. Természetesen adtam, kérdeztem tőle, ugye az édesanyádnak lesz? Mire rám néz a hatalmas, csillogó szemeivel: nem, a nagymamámnak!

Önnek, a korosztálya egyik legsármosabb férfijának, óriási rajongótábora volt.

Köszönhető annak a rengetek játék- és tévéfilmnek, amit akkor készítettünk. Ha kijöttünk a színházból – pláne, ha a Popfesztivál ment, ami felért egy beathangversennyel –, vagy hatvan kislány várt a művészbejárónál. A díszítők bejáratán kellett kisurranni, ha éjszakai szinkronba, filmforgatásra mentünk, hogy ne késsünk el.

Ha nem szinkronizált, elvitt egyet?

A kislányok közül? Nem megyek bele konkrét dolgokba, de nem panaszkodhattunk. Olyan nem volt, hogy színház után hazamentem volna. Kern Andrissal és Tahi Tóth Lacival előadás után főleg a Fészekbe jártunk. Megvacsoráztunk, aztán felmentünk a flipper-, vagy a kártyaszobába, ha volt pénzünk, akkor a bárba is. Ha változatos estét akartunk, akkor átmentünk a Rátkay Klubba a Nagymező utcába. A drága Bluminál a fiatal színészek hitelbe ehettek. Szemben volt az Operettszínház és a Moulin Rouge. Tudtuk, ha a táncoslányoknak szünete van, átjönnek kávézni. Olyankor flörtölhettünk. Szóval megvoltak a programok. Állítom, változatosabb életünk volt, mint a mai fiataloknak.

A Wikipédián olvasható: Carla Romanelli volt az első felesége.

Ez badarság! Soha! Egy feleségem volt, Mari, aki most is az. Talán onnan ered ez a butaság, hogy Carlával és Paola Pitagorával forgattam a Napraforgókat. Olaszországban ők nagy sztárok voltak a hetvenes években. Carlával voltak szerelmes jeleneteim, és valahogy úgy adódott, hogy az életben is összejöttünk. Jártunk majd' két évet. Rómában élt, hosszú leveleket írtunk, ha tudott, jött. Mari előtt Carla Romanelli volt az utolsó kapcsolatom, de a feleségem nem volt soha.

Miért lett vége?

Részben azért, mert jött Mari! 71-ben már találkoztunk a Madárkák forgatásán a Filmgyárban, ő volt a scripter. Gyönyörű, eredeti vörös hajú lány, de foglalt volt. Eltelt három év, egyszer csak meglátok a Fészek klubban egy nagyon csinos lányt. Beugrott, hogy Mari az. Megörültünk egymásnak, a másnapi előadásomra meg is hívtam a Vígszínházba.

Gondolom, hátsó szándék nélkül...

Több hátsó szándékom is volt! Utána elmentünk vacsorázni a Halászbástya étterembe, és remekül éreztük magunkat. Rendszeresen találkozgattunk, de megmondtam neki, hogy van még egy lezáratlan kapcsolatom Carla Romanellivel, amit rendezni szeretnék. Megértette. Azóta több mint negyven éve együtt vagyunk.

Mi kell a jó házassághoz?

Szerencse, és olyan természet, ami a másiknak megfelel. Tolerancia, megérteni, tiszteletben tartani a másik őrültségeit, hobbijait. Alkalmazkodni kell a másikhoz.

Milyen őrültségei vannak?

Imádom a jó labdarúgást, Real Madrid-drukker vagyok, minden meccset megnézek. Néha elmegyek a barátaimmal, vagy teniszezem. Marinak is vannak barátnői, jár jógára, ide-oda. Tiszteletben tartjuk a másik szenvedélyeit. Van külön éle­tünk, és persze sok-sok közös programunk.

Jól viselte, hogy önt imádták a nők?

Az is megfogott benne, hogy nem volt féltékeny, vagy nem mutatta. Egy idő után azt vettem észre, hogy nem a Fészekbe megyek, hanem haza, hozzá. Jobban éreztem magam vele.

Aztán megszületett a gyönyörű fiuk.

Éppen akkor játszottam az Orfeusz alászállt Ruttkai Évával. Délután volt egy előadás, és este is. A kettő között született meg a fiam. Értesítettek, mire Éva, mert 79-ben nekem még nem volt autóm, azt mondta: Na, gyere, nézzük meg a fiadat! A Pestiből jelmezben mentünk a Tétényi úti kórházba. Az esti előadást már úgy játszottam, hogy láttam a fiam. Ez volt életem legszebb napja.

Még mindig ír verseket?

Ez régi mániám, a színészettel párhuzamos szenvedélyem. Kilencévesen kezdtem, 1956-ban a forradalom hatására megírtam Zászlók címmel éle­tem első versét egy kockás számtanfüzetbe. Lyukas zászlókkal vonultak az emberek, ez megfogott. Sokáig megvolt a füzet, de egy költözésnél elkallódott. Azóta a hetedik könyvem jelent meg, és ameddig élek, és bírom, folytatom.

Lassan ötven éve a Vígszínházban játszik.

Megvan ennek is a magyarázata. A Víg legendás igazgatója, Várkonyi Zoltán, aki leszerződtetett 72-ben, minden szezonban elhívta a legizgalmasabb rendezőegyéniségeket. Egy lépést sem kellett tenni, helybe jöttek. Ezt a szokását átvették az utódok, Horvai, Marton és Eszenyi is.

Kivel öltözött először?

Nem az az érdekes. Még egészen fiatal színész voltam, amikor Horace-t játszottam, a Nők iskolájában Darvas Ivánnal. A tizenötödik próba után Iván azt mondta, gyere, öltözzünk együtt. Meglepődtem, és nagy boldogan beköltöztem a híres földszinti 104-esbe. Majdnem tíz évig, míg el nem ment a színháztól, együtt öltöztünk. Sok mindent tanultam tőle szakmailag és magánemberként. Köszönöm a sorsnak, hogy így történt.

Most kivel öltözik?

Hosszú évek óta egyedül, így szeretem.