Celeb

Lopással vádolják A Dal egyik nagy esélyesét – videókkal

Bors

Létrehozva: 2016.02.26.

Levelet kaptunk egy olvasónktól, szerinte Petruska András száma A Dalban egy híres főcímzenéhez hasonlít. Szakértőnk egyetért vele.

Petruska András berobbanása A Dal színpadára diadalmas visszatérés volt az­után, hogy 2010-ben kilépett a Megasztárból. Az első elődöntőt toronymagasan megnyerte: Trouble in my mind című dala 43 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől – ez az idei mezőnyben kiemelkedő. Petruska kiérdemelte az idén első alkalommal kiírt A Dal felfedezettje díjat is, így automatikusan az e hétvégi döntőbe jutott, sokan nagy esélyesként emlegetik.

Ám öröme nem lehet felhőtlen: a döntő hetében valaki megpróbálja befeketíteni az énekest. A szerkesztőségünkbe eljuttatott levél írója szerint András dala egy az egyben másolat. A levélíró úgy véli, Petruska versenyszáma az itthon Bigyó felügyelő, eredeti címén Inspector Gadget néven futó, 1999-es amerikai vígjáték, és a korábbi rajzfilmsorozat főcímzenéjének koppintása. Laikusként meghallgatva a két számot, tényleg döbbenetes a ha­sonlóság, és zenei szakértőnk is elámult azon, hogy lehet két dal ennyire egyforma.

Ez pedig Petruska dala:

– A két szám szinte ugyanaz. Az eredetiben annyira összetett harmóniák és melódiák vannak, hogy bár van esélye, hogy két ember egymástól függetlenül megírja ugyanazt a dalt és formulákat, de elég kevés – fogalmazott Jankai Béla, a Prognózis zenekar egykori billentyűse, aki elmondta, akkor beszélünk jogilag plágiumról, ha két mű nyolc taktusa azonos.

Az egyező taktusok számát a kotta ismeretében lehet egyértelműen megállapítani. A Bors mindenesetre megkereste az MTVA-t és az előadó menedzs­mentjét is, de csak a csatornától kaptunk választ.

– Nem feltételezzük, hogy a versenyben a 2016 legjobb dala címre pályázó szerzők célja az lenne, hogy más zeneszerző alapjait magukénak tudják be – tekintve, hogy nyilatkoznak is arról a műsor előtt, hogy a nevezett produkció a saját szerzeményük –, de ha mégis bebizonyosodna a verseny történetében bármikor a plágium, aminek pontos szakmai definíciója van, azonnali kizárást vonna maga után – írták.

Majka kifakadt

Ahogy megszokhattuk, Majka nem tesz lakatot a szájára, ha véleménye van. A Dal kapcsán barátját, Pápai Jocit vette védelmébe: „Pápai Joci dala, amit benevezett ugyan erre az amúgy igen rangos Eurovíziós Dalversenyre, az első harmincba se fért be. (...) Nemhogy a harmincba kellett volna beférnie, de szerintem a top háromban van a nóta” – írta a rapper.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692313
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...