Celeb

Liptai Claudia 45 évesen tart leánybúcsút

Bors

Létrehozva: 2018.02.17.

Sem az első esküvő, sem az azt követő házasság nem sikerült úgy, ahogy a műsorvezető azt kislányként megálmodta. Nem csoda, hogy Claudia ma már egészen máshogy áll a lagzihoz.

Tizenkét évvel ezelőtt, amikor először férjhez ment, esélye sem volt Liptai Claudiának, hogy az esküvője részleteiről ábrándozzon, majd a vágyait be is teljesítse. Akkori kedvese, Gesztesi Károly ugyanis mindenféle bejelentés nélkül vette el: egy hétvégén karon fogta, majd titkos előkészületek után, meglepetésként az anyakönyvvezető elé vezette az akkor már várandós műsorvezetőt.

Közös álmok

A műsorvezető első házassága Gesztesi Károllyal 2010-ben futott zátonyra, majd egy tragikus kapcsolat következett. A műsorvezető egészen 2015-ig nem találta a szerelmet, ekkor, egy cukrásztanfolyamnak köszönhetően ismerte meg Pataki Ádámot, aki ekkor még házas volt. Mint Clau később elmesélte, egy közös utazás és egy rakoncátlan biztonsági öv adott új lendületet szerelmüknek, amelynek azóta a gyümölcse is megszületett. 2016 októberében érkezett Marcell, aki nővérével, Pankával szintén ott lesz szülei esküvőjén.

Bár magát az igenek kimondását nem bánta meg Liptai, és a gyönyörű gesztusnak is örült, második esküvőjén már szeretné megadni a módját. A Best magazinban menyasszonynaplót is vezet, amiben egy-két titkot is elárult már a nagy napról. De persze nem csak a lagzi az, amire ilyenkor lázasan készülnek az arák, a hagyományos, lánybúcsúztató buli is nagy élmény. A Bors megtudta, hogy Claudia bizony számít egy nagyszabású lányos partira, ami 45 évesen két gyermek és egy házasság után már furcsának tűnhet, de a szokás az szokás. A búcsúztatót persze nem ő maga, hanem barátnői szervezik, így még Caudiát is érhetik meglepetések.

Mint a magazinból kiderült, Claudia és vőlegénye, a cukrász Pataki Ádám nem csak a lánybúcsúnak adja meg a módját, az esküvő is örökre emlékezetes marad majd. Hogy a lehető legjobban sikerüljön a nagy nap, még egy esküvőszervezőt is felfogadtak, de a műsorvezetőnek határozott elképzelései vannak, így mindenen rajta tartja a szemét.

Claudia ezúttal szeretne fehér ruhát, koszorúslányokat egyen-estélyiben és persze ínycsiklandó tortát is, amivel a sok szervezni­va­ló közül egyedül ezzel van könnyű helyzetben, hiszen az le­endő férje cukrászdájából érkezik majd.

– Szóval milyen is lesz a nagy nap két gyerekkel 45 évesen? Mára már pontosan tudom, hogy mik a legfontosabb szavak, amik eszembe jutnak, ha az esküvőmre gondolok: valódi öröm, letisztultság, felejthetetlenség, és persze a humor sem hiányozhat. Kevesen tudják, de kellemesen szorongó ember tudok lenni – fogalmazott Liptai, aki azt szeretné, ha mindenki ott lenne a nagy napon, és osztozna a boldogságában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel