Celeb

Lilu megmentette a házasságát

F. Zs.

Létrehozva: 2016.09.08.

Sok celebházasság megy tönkre a szemünk előtt, és sajnos általában a válság válással végződik. Úgy tűnik, hogy Lilu és a férje kivétel.

Másfél évvel ezelőtt, 2015 januárjában érkezett a hír, hogy az RTL Klub műsorvezetője, Lilu tíz év házasság után válni készül, mert állítólag egy harmadik furakodott a kapcsolatukba. Akkoriban vad pletykákat lehetett olvasni a kapcsolatuk megromlásáról, és arról is, hogy vagy Lilu, vagy a férje éppen kivel vigasztalódik a nehéz időszakban.

A házaspár minden szóbeszédet hazugságnak minősített, már akkor azt ígérve, hogy a nehézségek ellenére is megpróbálja rendezni a kapcsolatát. Fél évvel az összeveszésük után már arról nyilatkoztak, hogy az alapoktól próbálják újraépíteni a házasságukat, mert imádott gyermeküket közösen, családban szeretnék felnevelni.

A Bors most úgy tudja, hogy sikeres volt a békülési folyamat: az eltelt egy év alatt sok minden történt velük külön-külön és közösen is, ami közelebb hozta őket egymáshoz.

– Tévesek voltak azok a hírek, hogy akkoriban Laci elköltözött otthonról – mesélte a Borsnak egy barátjuk.

– A lapok olyanokat írtak, hogy Lacinak van egy legénylakása és a hét nagy részét ott tölti, ezzel szemben pont az ellenkezője igaz, összesen nem aludtak külön ebben a másfél évben három napot. Nem akarták, hogy a kisfiuk bármit is érezzen ebből az egészből, végig ez volt a céljuk – mondja az informátor.

– Lilu és Laci – most már kimondhatjuk – igenis együtt vannak. A kapcsolatuk természetesen még nem olyan felhőtlen és tökéletes, mint amikor egymásba szerettek, de lényegesen jobb, mint a házasság válságának kezdetén. Megkerestük Lilut és Lászlót, akik még nem akarnak magán­életükről beszélni, de értesülésünket László munkahelyén, a TV2-nél is megerősítették.

– Itt mindenki úgy tudja, hogy együtt van a feleségével, úgy látjuk, újra boldog – mondja egy informátorunk.

– Bár Laci nagyon ritkán tesz említést a magánéletéről, ha mesél valamit, akkor a legnagyobb tisztelettel és szeretettel emlegeti Lilut, ezért biztos, hogy a párnak sikerült rendbe hoznia a házasságát.        

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140222_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140064_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bajnai Gordon elhíresült cége áll Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139933_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140210_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az üzemanyagárak péntektől: mutatjuk a részleteket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433512
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135436_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar