Celeb

Liam Neeson abbahagyja

Bors

Létrehozva: 2017.09.13.

<p>Nyugdíjba megy az akciófilmek megkerülhetetlen alakja. Liam Neeson már idősnek tartja magát a műfajhoz.</p>

„Túl öreg vagyok az akciófilmekhez”, állítja Liam Neeson. A 2008-ban indult Elrabolva című filmek sztárja rendre komoly szerepeket kapott, sokszor kellett kemény fiút alakítania, s ebbe már belefáradt. Sőt, el sem akarta kezdeni.

– Mindig komoly összeget fizettek nekem ezekért – magyarázta az ír színész a Torontói Filmfesztiválon, miért vállalta el az eddigi akció-, és thriller szerepeit.

Neeson korábban azt nyilatkozta, nem hitte, hogy sok emberhez eljut az Elrabolva című film, azt pedig végképp nem, hogy két folytatást is kap. A trilógia végül 238 milliárd forintos bevételt hozott a készítőknek.

– Most már úgy vagyok vele, hogy: srácok, hatvan-kib*szott-öt éves vagyok – fakadt ki Neeson. – Persze a nézők azt mondják majd: ugyan már…

Liam nagyon okosan még időben közölte a rossz hírt: nem akarta, hogy rajongóinak egyik pillanatról a másikra kelljen elbúcsúzniuk kemény fiús énjétől. Két film ugyanis még van a tarsolyában. A jövőre debütáló Hard Powdert már leforgatta: itt egy hókotró-sofőrt alakít, aki hogy, hogy nem, drogdílerekkel kerül szembe. A másik, The Commuter című filmben pedig egy bűnügybe keveredő üzletembert játszik.

Ezek után Liam, szíve szerint csak drámai szerepekben mutatkozna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában