Celeb

Lezárult Magdi anyus prostiügye

Bors

Létrehozva: 2017.04.23.

<p>Fodor Zsóka nem pereli be azt az embert aki megírta, hogy prostituáltakat foglalkoztat és emiatt letartóztatták. A színésznő már csak nevet az egészen, hiszen sikerült előnyére kovácsolnia a megbecstelenítését. </p>

Forrás: Zsolnai Péter

Fodor Zsókának hatalmas népszerűséget hozott az a hír, miszerint letartóztatták örömlányok futtatásáért. A színésznő az elején bosszankodott a kamucikk miatt, de ma már kifejezetten örül annak, hogy prostiügybe keveredett, hiszen így még többen voltak kíváncsiak arra a színházi darabra, amiben egy madame-ot alakít.

– Amikor megjelent ez a hír, az összes fórum megkeresett, hogy igaz-e a dolog. Persze kiderült, hogy az egész kamu, és sokáig gondolkoztunk azon, hogy perre vigyük-e ezt az ügyet, de végül abban maradtunk az ügyvédemmel, hogy hagyjuk az egészet a francba – kezdte Fodor Zsóka, aki előnyére fordította a róla megjelent szörnyű híreket.

– Akkora népszerűséget csinált nekem ez kamuportál, hogy megölelgetném azt, aki kitalálta ezt az egészet. Úgy érzem, valamiféle irigység és rosszindulat váltotta ki a cikket, de szerencsére a pokol kapuja jó szándékkal van kikövezve. Persze az elején bosszankodtam, hogy futtatónak kiáltottak ki, de ma már hálás vagyok az ingyen reklámért. Egyébként a blog már megszűnt egy ideje, és sehol sem lehet fellelni azt az írást – nevetett Magdi anyus.

Mint ahogy korábban is irtunk róla, azt a hírt terjesztette egy blog, hogy Fodor Zsókát letartóztatták örömlányok futtatásáért. Később kiderült, hogy csak egy színházi darabban alakított madame-ot a színésznő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132438_auto_resized.jpg
origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713265217
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130547_auto_resized.jpg
ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713265217
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134221_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi