Celeb

Lepereg a pletyka Polyák Lilláékról

A. T.

Létrehozva: 2016.05.22.

A rossznyelvek szerint nem teljesen érdekmentes Gömöri András Máté kapcsolata Polyák Lillával.  Mi lehet az igazság?

Dúl a szerelem Polyák Lilla és Gömöri András Máté között, akik a köztük lévő tizenhat évnyi korkülönbség ellenére egymásba szerettek. Bár az a gonosz pletyka járta, hogy az ifjú színész ugródeszkának használja karrierjéhez a színésznőt, ez nem ásta alá szerelmüket, sőt megerősítette. Úgy tűnik, a Homonnay Zsolt színésztől válófélben lévő, kétgyermekes, 40 esztendős Lilla igazi társra talált Mátéban. 

– Egyre szebb és jobb minden! Csak erről tudok beszámolni. Igyekszünk a hétköznapokba is belecsempészni egy-egy ünnepnapot, amikor kettesben vacsorázunk vagy épp négyesben, Lilla kisfiaival csinálunk programot. Ezek apró okok a boldogságra. Nem szeretnénk mást, csak nyugodtam, békében élni – mondta a Borsnak Gömöri András Máté az Ének az esőben című musical olvasópróbáján. 

A színész a musicalben, melyet először a Szegedi Szabadtéri Játékokon adnak elő,  Gene Kelly egykori szerepét kapta meg. Még fél a feladattól, de azt ígérte, legjobb tudását nyújtja majd a színpadon. 

Máté huszonhárom éves kora ellenére éretten látja, mitől marad életképes egy szerelem.  –  Egy kapcsolat akkor működik, ha energiát fordítunk rá. Naponta szükség van apró figyelmességekre, törődésre, gyengédségre. Ha figyelünk a másikra, akkor a kapcsolat működőképes és gyümölcsöző. Nekünk tényleg csak egyre jobb és jobb a kapcsolatunk.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel