Lemondtak róla, mégis javul Lerch István állapota

Az ablaknál fekszik, és egész nap csak a fákat nézi, kommunikálni nem tud – ilyen állapotban van jelenleg a V’Moto-Rock zenekar ikonikus zenésze. A felesége dühében osztotta meg a rajongókkal ezt az információt.
Az ablaknál fekszik, és egész nap csak a fákat nézi, kommunikálni nem tud – ilyen állapotban van jelenleg a V’Moto-Rock zenekar ikonikus zenésze. A felesége dühében osztotta meg a rajongókkal ezt az információt.

A zenész januárban kapott súlyos agyvérzést, azóta alig szivárog ki információ az állapotáról. Lerch felesége, Enikő – érthetően – igyekszik megtartani minden hírt a szűk család számára. Teszi ezt annak ellenére is, hogy a rajongók bizony nagyon szeretnék, ha néha értesülhetnének róla, hogy éppen hogy van a kedvencük.

A 63 éves Lerch István január első napjaiban egy családi ebéd közben lett rosszul, mint később kiderült, súlyos agyvérzést kapott. A V’Moto-Rock együttes Erkel Ferenc-díjas zenésze heteken át volt kritikus állapotban, és sajnos még a mai napig sem sikerült az orvosoknak olyan állapotba hozniuk, hogy a saját lábán elhagyja az egészségügyi intézményt. Hogy pontosan mi volt a baj, s hogy milyen állapotban van most az Angyallány szerzője, jobbára mindenki csak találgatta.

Enikő azonban megtörte a csendet, és a korábbiakhoz képest nagyon részletesen beszélt István jelenlegi állapotáról:

Egyszer már sikerült neki

Lerch István egyszer már járt a halál torkában, a kilencvenes években súlyos baleset érte, kizuhant egy ablakon. A zenész több csontja is eltört, heteken át nem volt biztos, hogy a szervezetének sikerül legyőznie azt a sokkot. István azonban erősnek bizonyult, és meglepően hamar összeszedte magát. Most is sokan drukkolnak, hogy ugyanúgy gyôzzön a harcban.

„Tüdőgyulladása van, ami az utóbbi napokban javult, gyenge, felkelni nem tud. Ellátása kitűnő, az ablaknál fekszik, fákat nézeget, húszpercenként ránéznek, orvos is ellenőrzi mindennap. Az idegsebészeten már két hónappal ez­előtt lemondtak róla. Hosszú még az út. Felesége, Enikő” – írta Lerch Facebook-oldalára az asszony, akinek az őszinte kirohanása sajnos nem önszántából történt, egy hétfői poszt miatt tört elő belőle a szomorú őszinteség.

A zenész oldalára ugyanis hétfőn töltöttek fel egy megható videót, melyben egy bajba jutott pici elefánton segít a csordája. A kisfilmhez azonnal rengeteg hozzászólás érkezett, a legtöbben azt írták, hogy remélik, a szeretet segít majd Istvánnak is, és hamarosan jobban lesz. Volt azonban olyan hozzászóló is (rögtön a harmadik), aki azonnal azt kérdezte: „De ki oszt meg István nevében?” „Az nagyon dühítő, ha valaki ilyet tesz” – írta erre egy másik hozzászóló, akiknek Lerch István nevében a muzsikus felesége, Enikő válaszolt: „Én tettem, a felesége. Sajnálom, ha ezzel felzaklattam Önt!”

István több mint öt hónapja van kórházban, volt, amikor egy petákot sem adtak az életéért © DFP

Az indulatok itt szabadultak el, Lerch István rajongói számon kérték Enikőt...

„A nejnek: azért megtévesztő, mert a rajongók azt hiszik, hogy Lerch István annyira JÓL van, hogy elefántos bi.ba.okat oszt meg, ahelyett, hogy az állapotáról tudnánk valami közelebbit.”

Lerch István felesége, úgy fest, elvesztette a türelmét a kritikákat olvasva, mert ezt írta:

„Pedig nagyon egyszerű. István több mint öt hónapja van kórházban, volt, amikor egy petákot sem adtak az életéért. Mutatok neki videókat, üzeneteket, de mivel nem tudja a telefont kezelni, ezért én nyomom meg a gombot helyette. Gondoltam, írok majd néhány sort róla is, de ha ilyen ellenséges üzenetek érkeznek, akkor nem teszem, és a továbbiakban sem fogok semmire válaszolni. Szép napot kívánok! A nej”

Részlet a Facebook-kommentekből. Volt, aki nehezményezte, hogy a feleség ír be Lerch István nevében

Természetesen megkerestük Enikőt is, de Lerch István felesége az ígéretéhez híven elzárkózott a nyilatkozattétel elől.