Celeb

Lemondta a premiert Gesztesi Károly

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.10.15.

Újabb előadás került veszélybe a színész miatt. Ezúttal a Grease premierje előtt négy nappal jelentett beteget.

Gesztesi Károly sorra mondja le színházi és televíziós szerepeit különféle betegségekre hivatkozva. Amiről most szó van, a Szurdi Miklós jegyezte Grease című musical. A véletlenek szerencsétlen összjátéka, vagy valami más áll a háttérben? A Grease producere azt közölte a Borssal, hogy a színész szivárványhártya-gyulladást kapott.

– Ennek következtében romlott a mű­vész úr látása. Vince Fontaine szerepe in­tenzív jelenlétet és sok mozgást igényel a színpadon, ezért a premiert ilyen egészségi állapotban sajnos nem tudja elvállalni. Mindannyian jobbulást kívánunk neki és mihamarabbi gyógyulást! – mondta lapunknak Horváth Csaba.

– Hétfőn tudtam meg, hogy Karcsi beteg, s mivel a barátomról van szó és egy kiemelt produkcióról, természetesen beugrom helyette – nyilatkozta a Borsnak Hujber Ferenc.

– Jelenleg a saját, one man show-mat csinálom, ez életem darabja, úgyhogy köszönöm, hogy onnan elengedtek. Iszonyú nehéz a két produkció között szétszakadni, de a Grease al­kotói felajánlották, hogy amint Karcsi meggyógyul, akkor kettős szereposztásban játszunk tovább a musicalben – tette hozzá Hujber. 

Megkérdeztük Gesztesit, nem tart attól, hogy az előzmények után az emberek azt gondolhatják, a szembetegség csak ürügy, valójában a piálás áll a háttérben, amivel olyan sokszor hírbe hozták.

– Mindenkinek a magánügye, hogy mikor mennyit iszik. Az alkohol jó dolog, de mindig tudni kell a mértéket. Nagyon szeretem néha meginni a pálinkát, néha a bort, néha a sört, de a munkámat maximálisan ellátom – reagált a Borsnak a színész, aki jelenleg bevérzett szemmel pihen otthon, és igyekszik minél ha­marabb meggyógyulni.

– Szemklinikára járok. Napok óta egyfolytában ka­pom az injekciót a bal szemembe, ami tiszta vér. Egy kivételével minden munkát lemondtam, a Grease-t leginkább azért, mert miközben Vastag Csabiék az előadás során lent sétálgatnak a színpadon, nekem lépcsőkön kell felettük ugrálnom, és nem tudok, mert a szemproblémám miatt kiesik egy fél tér. Annak idején a Nemzeti Színházban volt már ilyen betegségem, akkor is főszerepet kellett játszani. Az orvosok azt mondják, hogy két-három hét alatt felépülök – jelentette ki a színész, aki azt szeretné, ha végre csend lenne körülötte, és májusban elkezdhetné forgatni a saját filmjét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók