Celeb

Lemond a fogpótlásokról a Barátok közt színésze

Fái

Létrehozva: 2016.11.30.

Fura a színész fogak iránti elkötelezettsége. Boszorkányos ügyességgel implantál, készít pótlásokat, és tanítja a mesterséget

A hét Oscar-díjat nyert film, a Szerelmes Shakespeare színpadi változatát tűzi műsorára júniusban a Madách Színház. A teátrum színe-java ott volt a New York kávéházban, ahol bemutatták a nagyszabású produkcióban részt vevő színészeket.

– Ilyen zseniális színészekkel együtt játszani – mutatott körbe meghatottan Solti Ádám, aki az egyik szereposztásban a címszereplőt, Willt játssza. – Csodálatos! Ahogy Szirtes tanár úr mondta, a színészek nemzeti válogatottja áll majd a Madách színpadán.

Madarat lehet fogatni a színésszel, annyira boldog. Pedig a másik nagy szerelméről ezúttal le kell mondania. Ádám ugyanis amellett, hogy forgat a Barátok közt sorozatban és játszik a színházban, fogtechnikusként dolgozik a családi vállalkozásukban, ahol még tanítja is a szakmát.

– Természetesen most más a prioritás, a fogtechnikát fel kell függesztenem. Édesapa viszi a vállalkozást. Azt mondta, kisfiam, te csak a művészeteddel foglalkozz – idézi vidáman Ádám. – Majd ha már kevésbé kellek, lesz hová visszamennem. Remélem, ez még messze van – majd elgondolkodik egy kicsit, és büszkén meséli legutóbbi kalandját: – Három hete jártam egy implantációs konferencián, ahol marhacsontba implantáltam. Miért marha? A kurzusokon a fogorvosok nyilván nem emberi állcsonttal dolgoznak, ez hasonlít hozzá a legjobban. Akkor még nem tudtam, hogy lesz a  Shakespeare, hát belógtam a kurzusra. Tíz év gyakorlat után van olyan rutinom, hogy meg tudom csinálni, tudok vele dolgozni, mint egy fogorvos.

Ádámnak ezt a fajta munkáját akár még nehezíthetné is, hogy felismerik, tudják róla, hogy színész. De nem így van.

– Érdekes, nem ismernek fel. Ez nem közönségtalálkozó, csak egy-két ember szemében látom, hogy ez mit keres itt? De amikor a Solti felteszi a kezét, és tud jókat kérdezni, akkor meglepődnek, és már másként kezelnek. Ezt a szenvedélyemet viszont most a próbaidőszak miatt háttérbe kell szorítanom. Amit egyáltalán nem bánok, mert óriási dolog, hogy megkaptam a címszerepet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713557111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713557111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt