Celeb

Lemezlovas-iskola tanára lesz Tibi bácsi

Bors

Létrehozva: 2018.02.17.

Évtizedekig teljesítette mások kívánságait, ideje volt, hogy végre az ő ölébe hulljon a képzeletbeli pöttyös labda, és valóra váljon Dévényi Tibor három nagy álma.

Magyarország egyik legrégebbi lemezlovasa boldogan újságolta a Borsnak, hogy dédelgetett vágya teljesült a napokban: műsort kapott a Retro Rádióban.

– Már nagyon régóta terveztem ezt. Showmanekből, műsorvezetőkből van épp elég, de sztár-DJ-kből is, akik sok pénzért profi módon pörgetik a lemezeket, de máshoz, például a szórakoztatáshoz nem értenek – magyarázza a lemezlovas. – Van egy a másik réteg, amely esténként kultúrházakban, minimális összegért áll a pult mögé. Ők sem az én embereim. Én azokkal szeretnék foglalkozni, akik ennél többre képesek. Nekik meg kell tanulniuk kommunikálni a színpadon, olyan ötletekkel előállni, amelyek tetszenek a közönségnek. Én kitaláltam a pöttyös labdámat, amit imád a közönség. Gyakorlatilag alig tudom teljesíteni a felkéréseket, nyárra megint sok munkám lesz. A 71 éves Dévényi Tibor, hosszú évtizedek után végre az éterben is hallható.

– Boldog vagyok, mert kaptam egy műsort a Retro Rádióban. A bajban legalább van valami jó is – célzott arra, hogy a napokban műtötték meg a lábujját, egy nyári sérülés miatt. – Kibicsaklott a bokám, ezért sokáig rosszul jártam, ez pedig azt okozta, hogy  a lábujjam teljesen eldeformálódott, gyakorlatilag már a bokacsontomon jártam óriási fájdalmak közepette. Már abban is biztos vagyok, hogy a kórházi ágyamon is dolgozni fogok. A barátnőm, Bea behozza a laptopomat, és már az új műsoromon fogok dolgozni. Tibi bácsi harmadik kívánsága a Három kívánság újjászületése, és ez sem marad csak vágy­álom.

– A Három kívánságot jó ideje fel akarom éleszteni. Régóta szerettem volna jótékonykodni, most ilyen formában fogom teljesíteni a gyerekek kívánságait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel