Celeb

Legendás rádiósok - Czigány György boldog ifjú felesége mellett

Bors

Létrehozva: 2018.09.23.

2019. március 3-án lesz öt­ven esztendeje, hogy országhódító útjára indult a Kossuth Rádió élő, komolyzenei vetélkedője, a Ki nyer ma? „Játék és muzsika tíz percben. Aki kérdez: Czigány György.” 1969-től 2007-ig talán nem is volt olyan rádióhallgató az országban, aki ne fújta volna kívülről a műsor szignálját. György neve szorosan összeforrt a vetélkedővel, így hol máshol is találkozhattunk volna vele, mint az Astoria Hotel (korábban Szálló) kávézójában, amely négy évtizedig adott otthont a Ki nyer mának?

Tömegek várták az adásokat

A nyolcvanhét éves Czigány György percre pontosan, fiatalos lendülettel érkezik. Megmutatja, melyik asztalnál foglalt helyet műsorvezetőként, odaülünk.

– Mindig nagyon sokan eljöttek a felvételekre. Akkoriban még nem volt légkondicionált a helyiség, elô­fordult, hogy a nyitott ablakon nyújtottam ki a mikrofonomat az utcán várakozókhoz – eleveníti fel a műsor fénykorát Czigány. – Sokan bejöttek a kávézóba is. Megkértük a szálló vezetőségét, ne kössék feltételnek a fogyasztást, így bárki bármikor testközelből követhette nyomon az adásokat.

Nem a pénz számított

Bár a vetélkedő 2007-ben megszűnt, az emberek a mai napig nem felejtették el. A műsor játszva oktatta komolyzenei tudásra a hallgatókat, akiknek négy kérdésre kellett válaszolniuk. Ha hibáztak, egy mentőkérdést is kaphattak. Nyereményük kezdetben 300 Ft, később 1500 Ft volt. Így bizton állíthatjuk, nem a pénz, hanem a tudásszomj, a kihívás és a jó hangulat vezérelte a játékosokat.

Pár éve újranősült

Czigány György vidám, kiegyensúlyozott ember, aki bővelkedik teendőkben. A műsorvezetés mellett zenei rendezőként, szerkesztőként, újságíróként, íróként és költőként is jegyezzük a nevét. Karácsonykor jelenik meg a 37. verseskötete, a Télikék. Második feleségével, a latin–történelem szakos Simon Erikával az irodalom a közös szenvedélyük, gyakran  közös irodalmi estet tartanak, hisz Erika is rendszeresen ír. A házaspár viszontagságos esztendők után talált egymásra.

– Az első feleségem, ahogy mondani szoktam, az első Erikám, merthogy ő is Erika volt, súlyos betegségben halt meg. Roppant fájdalmas író-rendezô Zoli fiunk elvesztése is, de öröm számomra gyermekeim, Gergô, az operatôr és a pilóta Ildikó léte. Rajta kívül még egy fiunk és egy lányunk született. A sors nem csak elvesz, ad is. Egy interjúkötet munkálatai révén, kilenc éve találkoztam a második Erikámmal. Olyan jól sikerült a közös munka, hogy nyolc éve összeházasod­tunk. A negyven év korkülönbség elle­né­re harmóniában élünk. A családja mára megkedvelt, ahogy az én gyerekeim is elfogadták őt – meséli.

Czigány György büszke nagypapa. Zoltán fia két unokával ajándékozta meg. Lányunokája épp a Ki nyer ma? műsorból írta a diplomamunkáját…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról