Celeb

Ledöbbentette a Jóban Rosszban sztárját, hogy belebuktak a hitelbe

Bors

Létrehozva: 2016.06.29.

Két remek színész szülő gyermekeként szinte nyilvánvaló volt, hogy Kárpáti Rebeka is a színpadra készül. Ő azonban másként döntött: bár szereti a szakmáját, a múltban átélt megrázkódtatások miatt már másként képzeli el a jövôjét.

Forrás: Bánkuti Sándor

Számomra véget ért a szépségkirálynő-korszak, de színésznőnek sem nevezném magam – árulta el a Borsnak Kárpáti Rebeka.

Azért is furcsa a 21 éves tanuló, modell szájából ezt hallani, mert igazi színészcsaládba született. Édesapja, R. Kárpáti Péter, és édesanyja, Kenéz Mariann is a színészi pályára tette fel az életét, de Rebeka is belekóstolt a szakmába a Jóban Rosszban című sorozat Révész Borijaként. Ezek után kézenfekvő lenne, ha a 2013-as Miss Universe Hungary útja is a színpad felé vezetne.

– Pár évvel ezelőtt jelentkeztem a Pesti Magyar Színiakadémiára, amit hétvégi levelező szakon szerettem volna elvégezni, mivel a hétköznapokon a sorozatban dolgozom, illetve egyetemre is járok. Bár nagyon kevés jelentkezőt vettek csak fel, a barátnőmmel bekerültünk a hat diák közé. Nagyon örültem, később azonban kaptunk egy levelet, hogy mégsem indítják el a szakot – mesélte Rebeka.
Aztán rövid ideig tartó gondolkodás után hozzátette, már egyáltalán nem bánja, hogy végül nem színészként végzett, mert azóta már nem feltétlenül ezen a pályán képzeli el a jövőjét.

– Elképesztően szeretek színészkedni, és nagyon tisztelem a szakmát, de pont ezért nem igazán kedvelem, ha azt mondják, hogy színésznô vagyok, hiszen nincs meg a képzettségem hozzá – szabadkozik. Aztán mesélni kezd egy megrázó emlékéről.

– Nagyon megviselt engem és a családomat is, amin édesapám ment keresztül – emlékezett vissza a három évvel ezelőtti időkre, amikor R. Kárpáti Pétert tizennégy év után kiírták a Barátok közt című sorozatból. De mi is történt? Korábban az édesapa erről így beszélt: – A svájcifrank-hitel megdrágulása miatt nem tudtam fizetni tovább a házra felvett kölcsönt, így a bank vitte a házat – mesélte három éve a Frizbi műsorában R. Kár­páti Péter. – Még szerencse, hogy el tudtuk adni, így a tartozást visszafizettem, azonban utcára kerültünk. Egy élet munkája veszett oda, de mégis mennünk kellett. Albérletbe köl­töztünk, és mindent újra kellett kezdenem. A színész élete teljesen felborult, ő pedig padlóra került. Szerencsére azonban ez sem tartott sokáig.

Csípős

Se tuti, se pénzNem akarom elkeseríteni Rebekát, de a legnagyobb választék a kis jövedelmet biztosító, ám bizonytalan munkákból van...Tóth Béla Endre

Rebeka sosem felejti azokat az időket, ma így beszél róla: – Váratlanul ért mindenkit az anyagi csőd. Nagyon rossz emlék ez számomra, hiszen nem csak a biztosnak hitt munkáját veszítette el, de a házunktól is meg kellett válnunk. Soha nem szeretném ezt még egyszer átélni.

Rebekát ma már a kreatív hobbik, az arculat-, honlaptervezés és a programozás érdekli. A gyönyörű fiatal szépségkirálynő egyáltalán  nem vágyik már arra, hogy a középpontban lehessen, úgy gondolja, inkább a saját útját szeretné járni.

– Mindig is önálló voltam. Már egész fiatal korom óta vállaltam különböző munkákat, hogy el tudjam tartani magam, és ne szoruljak mások segítségére – tette hozzá a modell, aki korábban gyermekvigyázóként és pultosként is dolgozott már. – Olyan munkára vágyom, amely lehet, hogy nem hatalmas hírnévvel járó, népszerű, felkapott foglalkozás, viszont kiszámítható, biztos jövedelmet jelent.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659312
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...