Lecsúszott saját műsoráról Gundel Takács

Lecsúszott saját műsoráról Gundel Takács

Kasza Tibor
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 05. 05:00
Egy ideje már lehet jelentkezni a műsorba, ahol 21 táska várja a játékosokat, százmillió forinttal és egy énekes-műsorvezetővel.
Bors

Kilencvenkilenc százalékban már állt az alku, de mi­előtt aláírták volna a szerződést, Gundel Takács Gábor visszalépett. Ezért a csatornának másik műsorvezetőt kellett találnia az Áll az alku című game show-ra.

Biztosan sokan emlékeznek még az igen népszerű táskás-bankigazgatós játékra, ami Gundi vezetése alatt a konkurens csatornán futó, verhetetlen Barátok közt sorozatot is le tud­ta győzni nézettségben. Érthetően a TV2-nél mindent megpróbáltak, hogy újból megszerezzék Gundel Takács Gábort. A műsorvezetőnek csak olyan kívánságai voltak, amik az Áll az alku minőségét garantálták volna. Mint ismert, az MTVA-tól is azért jött el, mert lecserélték a stábot, akikkel évek óta dolgozott, és ez meglátszott a műsor minőségén. A Bors azt írta úgy egy hónapja, hogy megszületett Gundel és a TV2 közt a megállapodás, de kiderült, hogy az utolsó pillanatban mégsem. Ezért aztán – információnk szerint – Kasza Tibi lesz, akivel ezután alkudozniuk kell majd a játékosoknak.

Kasza műsorai

Az énekes-műsorvezető több show-ban is bizonyította rátermettségét. Például a Bumm!-ban Liptai Claudia társaként, az Ezek megőrültek!-ben Cooky partnereként. A Nagy Duettben az első széria óta zsűrizik, és volt már saját show-ja is, a Kasza!

– Nem állapodtunk meg, ennyi – közölte szűkszavúan Gundel Takács Gábor. – A TV2 joga azzal vezettetni a műsort, akivel csak szeretné.

A pergő nyelvű Kasza Tibort legutóbb a sikerműsor, A Nagy Duett zsűrijében láthattuk, amit Kasza gyakorlatilag egyedül is képes elvinni a hátán. Az énekesnek azonban saját show-műsora is volt, Kasza! címmel, ami hatvan adást ért meg.

Természetesen Kasza Tibit is megkerestük, de nem kívánta kommentálni az értesüléseinket, ahogy a TV2 sem.

A SuperTV2-n is az énekes-műsorvezetőt láthatjuk: a Pénzt vagy éveket! című saját gyártású műsort vezeti, amiben tízmillió forintos fődíjért ismert párosok játszanak, akiknek ki kell találniuk, hogy az eléjük állított civil játékos hány esztendős.

– Mivel azt már leforgatták, nem üti majd a TV2-n vetített Áll az alkut. Percek kérdése, és aláírják a szerződést, biztos, hogy Kasza Tibi lesz a műsorvezető – állította csatornaközeli informátorunk.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.