Celeb

Lebuktak: Tinderező sztárok - volt, aki kimagyarázta, más dacból regisztrált

Bors

Létrehozva: 2020.01.20.

Úgy gondolnánk, aki ismert, pláne még jóképű is, annak nincs szüksége arra, hogy társat keressen – jönnek a jelentkezők maguktól. Mégis szép számmal akad köztük olyan, aki az interneten „vadászik”. De vajon mi szüksége a celebférfiaknak arra, hogy a Tinderen vagy más társkeresőn kutassanak partner után? Talán csak a könnyed kalandokat keresik, netán áldozatok, akiknek ellopták a képeit? 

Pély Barna lebukott

Még Galambos Dorina férje volt Pély Barna, amikor egy olvasóriporterünk 2018 májusában belebotlott a társkeresőn. Legalábbis mindenki úgy hitte, hogy házas, ugyanis amikor felhívtuk az United frontemberét, kiderült, hogy már elvált, így joggal regisztrált saját nevével és fotójával a Tinderre. 

Barna a Borsnak először azt mondta, csak viccből regisztrált, mert elvesztett egy fogadást, majd közleményben tudatta a nagyvilággal: Dorinával már nem egymás szívének húrjait pengetik.

Zé dacból regisztrált

Fördős Zének sem kell a szomszéd konyhába mennie tanácsokért, ha meg akar puhítani egy lányt, de ő is inkább az internetes nézelődést választotta. 2018 márciusában szakított kedvesével, a szintén szakács Dórával, utána vette a társkeresés felé az irányt. 

– Igen, valóban én vagyok azon a társkereső oldalon, de nem az én világom, már le is töröltem magam. Dórával rég se veled, se nélküled kapcsolatban vagyunk. Tulajdonképpen dacból regisztráltam, a szakítás utáni első reakcióm volt, Dóra is tudott róla – magyarázta a Borsnak akkor Zé, aki végül nem árulta sokáig a petrezselymet, hús-vér kedvest szerzett magának, akinek hosszasan udvarolt, a lány ugyanis 17 évvel fiatalabb nála.

Vajtó Lajos kimagyarázta

Különösen furcsa ezen esetek közül az, ha valaki akkor bukkan fel egy ilyen alkalmazáson, amikor történetesen felesége van. Fésűs Nelly férje, Vajtó Lajos nem is olyan régen, 2015 decemberében bukott le, hogy használja a Tindert. De ami még furcsább, a szép színésznő tudott róla, hogy párja regisztrált. Vajtó akkor egy kacifántos választ adott arra, mit is keres az alkalmi szerelmet kínáló oldalon. 

– Egy barátom kért meg rá, hogy regisztráljak fel erre az oldalra. Van ugyanis egy közös ismerősünk, egy lány, aki tetszik neki. A barátom azt gyanítja, hogy a lánynak talán én jövök be inkább, és azt akartuk kideríteni, hogy mennyire, milyen messzire képes elmenni. Így szeretné ellenőrizni, hogy a háta mögött kapcsolatba lépne-e velem – magyarázta akkor Vajtó, aki Nelly engedélyét kérte és kapta, hogy segíthessen a barátján. Önzetlen, nem?

Árpa Attila arcát ellopták

Ha van valaki, akinek nincs szüksége arra, hogy álnevek mögé bújva halásszon a zavarosban, az Árpa Attila. 

A jóképű macsó színész ágyában olyan szépségek fordultak meg, mint Tomán Szabina, aki a felesége volt, és olyan is előfordult, hogy egy 19 évvel fiatalabb színésznővel kavart. Ezért is volt meglepő, amikor Neil néven meglátta őt valaki a Tinderen. 

Árpa akkor azt mondta, mivel többféle márkához is adja az arcát, előfordult már, hogy ellopták a képeit és azzal próbáltak csajozni, ő bizony nem regisztrált a társkeresőre. De aki helyette regisztrált, vajon mit gondolt? Az első randin majd valahogy kimagyarázza a sárm egyértelmű hiányát?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713524111
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713524111
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713524111
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713524111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti