Celeb

Lebénult a Barátok közt egykori sztárja

Bors

Létrehozva: 2016.08.26.

Augusztus elején Halász Gábor, akit Hoffer Misiként ismerhetnek a sorozat nézői, stroke-ot kapott, aminek következtében hetekre lebénult.

Balatonalmádiba érkezett egy borfesztiválra, amikor a szörnyűség történt vele. Összeesett és mozdulatlanul feküdt a földön, miközben mindent érzékelt a körülötte zajló dolgokból, viszont sem kommunikálni, sem megmozdulni nem volt képes, így segítséget kérni sem. A földön fekvő egykori színészre rátört a pánik, derült ki a Bestnek adott interjújából.

– Amint kiszálltam a kocsiból, pár lépést tettem csak a bejárat felé, amikor elkezdett elmenni a hangom, nem tudtam megszólalni, és összeestem. Az emberek – főleg egy bornapon – azt hiszik a földön fekvő emberről, hogy részeg vagy drogos. Engem, bár felismertek, elmentek mellettem. Iszonyatos pánikroham jött rám, amikor éreztem, nem tudok felkelni és közben azt hallottam: „Te, ez nem a Hoffer Misi a Barátok köztből?” Szörnyen festhettem, mert folyt a nyálam és hörögtem. Ha ez itthon történik velem, amikor egyedül vagyok, már nem élnék - idézte fel szörnyű élményét a Barátok közt egykori sztárja.

Halászt azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, mi okozta a bajt. 

– Az intenzív osztályra kerültem, ahol annyit mondtak: agytörzsi stroke! Akkor még nem tudtam, hogy ez a legsúlyosabb. A halál küszöbén furcsa nyugalom szállt meg a pánik helyett, arra gondoltam, ha ennyi volt, bele kell nyugodni. Aztán egyszer csak azt mondták, túl vagyok az életveszélyen, de újra tanulhatok majd járni. Nem tudtam kinyitni a bal szememet, tüdőgyulladást kaptam a visszanyelt saját nyálamtól 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582612
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában