Celeb

Leállt Oszter építkezése

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.08.11.

Kedd este leállíttatta a diósjenői képviselő-testület Oszter Sándor gyanús építkezését, de csak csütörtök reggelre hallgattak el a munkagépek.

A csatát megnyerték, de a háború kimenetele még mindig bizonytalan – mondják Diósjenőn a falubeliek, akik csütörtök délelőtt észrevették, hogy végre abbamaradt a települést hetek óta lázban tartó építkezés Oszter Sándor birtokán. A színész egy tórendszert terveztetett, és éppen kiviteleztet a telkén, a medreket pedig a hegyről csordogáló patakból kívánta táplálni még annak árán is, hogy a falu lábánál fekvő 27 hektáros halastó így nem kap vizet. A színész állítja, hogy érvényes engedélyei vannak, de ezt – ahogy telnek a napok – egyre inkább megkérdőjelezik a szakhatóságok, köztük a vízművek, az erdőkémia, a helyi igen komoly érdekképviselettel rendelkező horgászszövetség, az önkormányzat és már az ombudsmani hivatal is. Úgy tudjuk, hogy az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába egy magánszemélytől érkezett közérdekű bejelentés az ügyben.

– Az építkezés most áll, a patak azonban még mindig nem hozza a megszokott vízhozamot, mert még mindig a művész úr tavát tölti fel – mondja a Borsnak Bottlik István, a helyi horgászszövetség elnöke, aki reménykedik abban, hogy a meglehetősen paprikás közhangulatra tekintettel a patak vizét legalább addig visszakaphatja a nagy tó, míg a vizsgálatok folynak.

A Bors információi szerint egyébként a képviselő-testületi határozat kézbesítése sem ment zökkenőmentesen. A kedd este született tiltás csütörtök reggel ért el az Oszter-kúriáig, ahol a színész nem volt hajlandó átvenni a pecsétes dokumentumot. A gépeket en­nek ellenére parkolóba küldte.

Természetesen, ahogy az elmúlt napokban, úgy ennek a cikknek a születésekor is kerestük telefonon Oszter Sándort, de a művész nem vette fel a telefonját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083962_auto_resized.png
origo.hu

Tóth Gabi megint Krausz Gáborról és Mikes Annáról beszélt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677312
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...