Celeb

Leállították Benkő László kemoterápiáját

K. K.

Létrehozva: 2020.04.12.

A koronavírus miatt egy időre felfüggesztették az Omega nagybeteg billentyűsének kemoterápiás kezelését. Benkő László igyekszik nem pánikolni s ébren maradni, ami számára a legnagyobb kihívás.

Forrás: Bors

2017 májusában derült ki, hogy az Omega együttes billentyűse májdaganatban szenved. Benkőn azonnal életmentő műtétet hajtottak végre az orvosok, közben pedig folyamatosan kapta a kemoterápiás kezeléseket, amik hatásosnak bizonyultak. Csakhogy nemrégiben újabb daganatot, bőrrákot diagnosztizáltak nála, amivel az egész kálvá­riája elölről kezdődött.

– Megműtöttek, jelenleg várom a szövettan eredményét, de a koronavírus miatt most lassabban mennek a folyamatok. Ráadásul bármi is történjék, a kemoterápiás kezelésemet így is, úgy is fel kell függeszteni egy időre, hiszen a világjárvány mellett az én betegségem eltörpül. Persze ez így van rendjén, érthető, úgyhogy számomra most nem maradt más, csak a remény, hogy teljesen meggyógyultam – vallotta be a Vasárnapi Borsnak a 76 éves Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, aki már több hete az otthonába bezárkózva, a négy fal között éli a napjait. Ami sokkal nagyobb kihívásnak bizonyul a számára, mint azt valaha is gondolta volna.

– Lelkileg nagyon megvisel ez az időszak. A legnehezebb ébren, a színtiszta, szomorú valóságban léteznem. Álmomban ugyanis minden rendben van, koncertezünk, éljük az életünket, de amikor felkelek, rájövök, hogy valójában semmi sem olyan felemelő. Az ébrenlét egy rém­álom számomra, mégis hiszem, remélem, hogy idővel minden jóra fordul – magyarázta Benkő, akinek már nagyon hiányoznak az Omega fellépései és a rajongók, akiknek jó egészséget és kitartást kíván ebben a vérzivataros időszakban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában