Celeb

Láthatatlan szívószál sebezte meg Metzker Vikit

D. A.

Létrehozva: 2017.08.16.

Egy szívószál is komoly bajt képes okozni. Erre Metzker Viki esete a példa. A szexi lemezlovas egy szombat éjszakai bulin járt pórul, és csak a szerencsének köszönheti, hogy megmaradt a látása. Viki leglidércesebb álmában sem gondolta volna, hogy valaha ez megtörténik vele, és azért imádkozik majd az orvosi ügyeleten, hogy ne veszítse el a látását. A fellépése alatt szúrta meg a szemét egy szívószállal, s a fotó amelyet a közösségi oldalára feltöltött, sokkoló. Rajongói aggódnak érte.

– Sajnos nagyon sötét volt ott, ahol zenéltem, és a poharamban a szívószál természetesen fekete volt. Zenélés közben a nagy sötétségben nem vettem észre, hogy benne van, így sikeresen a szememben landolt, amitől sérült a szaruhártyám. Szuper volt hajnalban a szemészeti ügyeleten végezni – mesélte el rajongói­nak Viki, aki még most sem lát rendesen.

– Azóta sajnos, nem tudom kinyitni a szemem, antibiotikumon, hámlasztón és fájdalomcsillapítókon élek – mondta szomorúan a lemezlovas, aki­nek azt mondták az or­vosok, hogy pár nap múlva helyreáll a látá­sa. Viki a vele történtek után úgy döntött, felhívja a szórakozóhelyek figyelmét arra, hogy használjanak színes, feltűnő szívószálakat, nehogy másnak is baja essen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713527113
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713527113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/T20uwgw1Vknkf9wCkccFf15UwJipxUt9bE_Vf2iNVic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5ZWUxYjNlMGJjZTQyOTBhYjM0ZWUyYzkzMjc0YTE3.jpg
Baleset

Felfüggeszthetik a forgatást: kamerák előtt szenvedett balesetet a legmókásabb színészünk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal