Lánya balettel állít emléket Gyulai Istvánnak

Tizenegy éve, hogy Monte-Carlóban egy hűvös tavaszi napon örökre eltávozott közülünk Gyulai István, akinek munkásságát, illetve azt, amit a sportot szerető embereknek adott, lehetetlen pár sorban összefoglalni. Atlétaként megannyi győzelemmel, nemzetközi versenyeken elért eredményeivel, sportkommentátorként rengeteg él­ménnyel, riporterként felejthetetlen em­lékekkel ajándékozott meg minket. Közvetítéseit ma is nosztalgiázva emlegetik a sport szerelmesei.

– Apu számtalan sportág, köztük a mű­kor­csolya versenyeit is közvetítette. Amikor an­nak idején elkezdte, még fekete-fehér tévék voltak, ő pedig szerette volna minél élethűbben átadni a nézőknek a lá­tottakat, és próbálta leírni a versenyzők csillogó ruháit. Addig nem igazán foglalkozott a színekkel, így fordulhatott elő, hogy neki volt vaníliasárga és rókazöld is a szótárában. Fura színeket kreált. A barátai szeretetből készítettek neki egy színskálát, de nem tudom, használta-e valaha – idézi fel emlékeit négy gyermeke közül a televíziós szerkesztőként dolgozó Kati.

Lánya elmeséléséből az is kiderült, hogy Gyulai minden munkájára alaposan felkészült. Rengeteg időt töltött a szerkesztőségben. Ha viszont hazament, kizárólag apa és férj volt.

– Amikor azt mondták neki, hogy bokszmeccset fog közvetíteni, akkor azt válaszolta, hogy látott már meccset, de az nem ugyanaz, mintha értene is hozzá, és bejelentkezett boksz­edzéseket venni. Magyar Zoltán olimpiai tornásztól is sokat ta­nult – folytatja Kati, majd elárulta, édesapja elvárta, hogy el­mondják véleményüket a munkásságáról.

Júlia a sportóriásokról készített balettel tiszteleg édesapja emléke előtt

A sportriporter több nyelven beszélt, ha tehette, saját anyanyelvén köszöntötte a mikrofonja elé került sportolót, akiknek munkáját hallatlanul tisztelte.

– Már nem volt képernyőn, amikor egyszer karácsony előtt együtt mentünk bevásárolni. Megismerték az emberek, és ez elképesztően boldoggá tette. Jólesett neki, hogy nem felejtették el – mondta Kati.

Gyerekei rajongását jól érzékelteti, hogy Gyulai István legkisebb lánya, a táncművész és koreográfus Júlia a Fairplay – Sportóriások legendája címmel táncelőadással állít emléket édesapjának, amelyet saját társulata, a Coincidance Táncszínház mutat be.

– A sport és a tánc nagyon hasonlít abban, hogy mindkét esetben a fizikai határainkat feszegetjük. Mindent, ami az életemben a sporthoz köthető, aputól kaptam. Sokat utaztunk vele, családostul, ott voltunk például az athéni olimpián, amikor a vízilabda-válogatott döntőt játszott – meséli Júlia. – Hitt abban, hogy ha valamit nagyon akarunk, azt el tudjuk érni. Ezt a mentalitását átadta nekünk, a gyermekeinek is. Talán ez a legnagyobb dolog, amit kaphattunk tőle útravalóul.

Két fia, Miklós és Márton, mindketten sportolók, majd sportdiplomaták lettek

A táncelőadáson – amelyen számos sport­közvetítés be­játszása látható – egyébként Gyulai István alakja nem jelenik meg, csak szellemisége, a sport iránti szenvedélyes szeretete révén lesz jelen.

A sportriporter életútja

Gyulai szegény család sarjaként látta meg a napvilágot Pesterzsébeten. Édesapját korán elveszítette, édesanyja nevelte. Pályafutását atlétaként kezdte, rövid távú futószámokban összesen 28-szor nyert magyar bajnokságot. Olimpián is bizonyíthatta tehetségét. A sport mellett a tanulást is imádta. Az ELTE-n diplomázott, öt nyelven beszélt: angolul, németül, franciául, olaszul és spanyolul. Az egyetem után nyelvtanárként dolgozott, majd a Magyar Televízió újságírója lett, első komolyabb munkája az 1972-es téli olimpiáról való tudósítás volt. Később a Telesport főszerkesztőjeként dolgozott (közben több műsorban is tevékenykedett), majd a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkárának választották. A hazai Atlétikai Szövetség alelnöke volt. 2006-ban Monte-Carlóban, hatvankét évesen hunyt el. Nevét két díj, egy általános iskola, egy atlétikai stadion és Magyarország legrangosabb egynapos sporteseménye viseli. Négy gyermeke közül két fia a sport közelében dolgozik.