Celeb

Lakatos Márk: Régen sokkal hisztisebb voltam!

ozs

Létrehozva: 2017.01.28.

Lakatos Márk, hazánk egyik legismertebb stylistja a minap töltötte be a negyvenet. A kortalan divatguru körül zajlik az élet: a VIASAT3-n futó Sikítófrász műsorvezetője, de már toborozza a játékosokat legújabb vetélkedőjébe is.

Forrás: Czerkl Gábor

Foglalkoztatja a kora?

Nem igazán. Meg kell, hogy mondjam, sokkal nyugodtabb vagyok, mint azelőtt, persze sokat dolgozom is ezen. Régebben sokkal hirtelenebb voltam, a saját indulataim, meg hisztijeim hálójába kerültem.

Például?

A keleti filozófiák mezsgyéjén megtanul az ember kicsit elcsendesedni, lenyugodni. Picit csak figyelni, nemcsak mindent indulatból rávágni, hanem megvárni, hogy leülepedjen a dolog, amíg egy kissé eltávolodik az ember a saját haragjától. Reggelente próbálok addig aludni, ameddig csak lehet, igyekszem sokat meditálni, „merengeni". Az is egy olyan állapot, mint amikor az álom és az ébrenlét között vagy, és csak úgy hagyod, hogy „belebambulj" a nagyvilágba. Sok ötletem pont az ilyen állapotokból szedem. Vannak ilyen megérzések, amikre érdemes odafigyelni.

Gondolom új műsorának ötlete is így pattanhatott ki a fejéből, amihez most játékosokat toboroz. Pontosan miről is szól ez a produkció?

Egy stílus vetélkedő lesz. Egy olyan napi formátum, amiben olyan lányok-fiúk, párok mérhetik össze a tudásukat, akik úgy gondolják, tök menő az öltözködési stílusuk. Csináltam már hasonlót, ennek a műsornak Stílus Párbaj Lakatos Márkkal lesz a címe. Viszont nem a saját stílus megmutatása és kialakítása lesz a fő csapás irány, hanem mindig a heti tematikának megfelelően naprakész stílus tanácsadás lesz a fontos. A műsorban a heti feladatot kell úgy megoldani, hogy közben mindenki a legjobbat hozza ki magából. Az teszi még izgalmasabbá az adásokat, hogy a versenyzőknek egymást is értékelni, kritizálni kell.

Tavaly tavasszal nyitott egy kolbászozót az egyik fővárosi piacon. Jól pörög a vállalkozás?

Nagyon jól vagyunk a Lakatosműhellyel. Lassan átvészeljük ezt a téli uborkaszezont, ez az időszak piactéren mindig egy kicsit nehezebb. Nagyon örülünk, hogy emiatt sem szoktak el a vendégeink. Azt lehet mondani, hogy akik szeretik a főztünket, azok télen is ugyanúgy járnak hozzánk.

Egy művészlélek számára, mint ön is, sok idegeskedéssel jár a bisztróüzemeltetés?

Általában, ha valami alkotó tevékenységet folytatsz, akkor mindig kíváncsi vagy rá, és persze izgulsz amiatt, mit szólnak hozzá az embe­rek. A vendéglátóiparban folyamatosan függsz a  beszállítóktól, a személyzettől, a vendégkörtől, mindentől. Tehát nagyon sok olyan faktor van, amin lehet idegeskedni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...