Celeb

Lakatos Márk ajánlotta Kulkát a traviszerepre

ozs

Létrehozva: 2014.12.16.

A stylist azonnal Kulka Jánosra gondolt, amikor arról beszélgettek a Swing című film rendezőjével, hogy ki játssza el Alit. 

Bár Ali, a transzvesztita bártulajdonos csak mellékszereplő a filmben, a Kulka János által megformált karakter a Swing legemblematikusabb figurája. Lakatos Márk szerint Kulka zseniálisan hozta a formát.

– Amikor felkértek a Swing jelmeztervezőjének, akkor beszélgettem a rendezővel, és még nem volt meg Ali szerepére a színésze. Egyébként több karakter is kérdéses volt, együtt gondolkodtunk, hogy kiket ismerünk, akik a travi bártulajdonost jól el tudnák játszani. Nekem beugrott János, mert fantasztikus színésznek tartom, és olyan mélységű művésznek, akiről egyből el tudtam képzelni, hogy ezt az átalakulást szuperül meg tudja csinálni. És hát úgy is volt. Zseniálisan alakította Alit, le a kalappal a profizmusa előtt! – magyarázta a Borsnak Lakatos Márk.

– A film egész világa hozzám nagyon közel áll. A budapesti éjszakai életből abszolút ismertem a helyszíneket. Azokat a bárokat, amelyek meghatározták a kilencvenes–kétezres éveket, és ahol ilyen transzvesztita művészek felléptek – tette hozzá a stylist.

Kulka János nem kívánt nyilatkozni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711724721
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711724721
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról