Lajsz András szervezi Paudits Béla halotti torát

Lajsz András szervezi Paudits Béla halotti torát

Lajsz András
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 25. 09:00
HG

Lajsz András azon kevesek közé tartozott, aki akkor is segítette Paudits Bélát, amikor még élt. Tavaly gyűjtést rendezett, amikor kiderült, hogy nem tudja kifizetni az életmentő műtétjének a költségét, most a szűkkörű halotti tort szervezi.

A június 13-án elhunyt Jászai-díjas színművésszel régóta ismerték egymást. Régi barátság fűzte őket össze, még akkor ismerkedtek meg, amikor Paudits Béla a színművészeti főiskola után elkezdte a vendéglátóipari főiskolát. Erre azért volt szüksége, hogy meg tudja nyitni a művészvilág titkos találkahelyét, a Piafot. A színművész, rendező utolsó éveiben igen nehéz körülmények között élt. Sokszor panaszkodott, hogy a rezsit sem tudja fizetni. De semmit nem fogadott el senkitől.

– Természetesen felajánlottam neki, hogy viszek ételt, hiszen az éttermemből nem jelentett volna gondot. De hiába próbálkoztam, nem fogadott el semmilyen segítséget. Amit tudtam, megtettem, akkor is, és most is azon vagyok. Konok volt, és kitartott amellett, hogy nem fogadott el segítséget senkitől – mondta a Borsnak Lajsz András, akinek Pozsonyi úti éttermében csütörtökön tartanak egy szűkebb halotti tort.

– Egyelőre a szervezés fázisában tartunk. A részletekről még nem tudok mondani semmit, de nagyon szeretném, ha összejönne. Egyébként bármilyen szervezési ötlet előtt nyitott vagyok – szögezte le.

A mixerkirály tavaly is próbált segíteni. Amikor kiderült, hogy Paudits Béla nem tudja kifizetni az életmentő műtétjének költségeit, gyűjtést szervezett számára, amin maga a művész is megjelent.

– Amikor utoljára kimozdult otthonról, és eljött az éttermembe a sajtótájékoztatóra, mintha újjá született volna. Arra a félórára meggyógyult, hiába, a kamerák előtt szeretett élni. Bántott, hogy nem akar semmit elfogadni. Az utolsó percekben is hihetetlen tartás volt benne.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.