Lajcsi trombitál Stadler temetésén

Lajcsi trombitál Stadler temetésén

Stadler József
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 24. 04:20
P. J.

Szombat délelőtt vesznek végső búcsút Stadler Józseftől a szülőfalujában, Akasztón. Az egykori üzletember családja úgy döntött, hogy kedves ismerősét, Galambost Lajost ké­rik fel arra, hogy a temetésen gyászzenét fújjon.

– Azt gondolom, hogy zenésznek lenni nem csak egy feladat, hi­vatás is. Nem az első alkalommal fordul elő, hogy temetésen trombitálok. Pont egy ilyen szertar­tá­son ismertem meg anno az akasztói vállalkozót. Egy nagy Dá­ridó műsort rendelt akkor a sta­dionjába. Kérdezte, hogy mi a ked­venc ételem, és csak nekem el­készítette – emlékezett vissza a ju­hászból lett milliár­dosra Lajcsi. A két férfi egy hónappal ezelőtt találkozott utoljára.

– Józsi megkérdezte, hogy tavasszal elmennék-e a sportcsarnokába. Később szomorúan értesültem róla, hogy elvesztette az eszméletét. Galambos Lajos azért tartotta nagyra a 66 éves korában elhunyt vállalkozót, mert többször felállt a padlóról.

– Elsőre szerencséje van az em­bernek, de a második-harmadik alkalomra már több kell – mondta a Borsnak a zenész, akit Stadler József fia kért meg, hogy trombitáljon a gyászszertartáson.

–  Az Il Silenziót játszom. Ez egy olyan kérés, amire nem lehet nemet mondani. A család felajánlotta, hogy szeretne a költségeimhez hozzájárulni, de ezt sértésnek tekinteném – mondta a Borsnak.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.